Sport

A fehérvári futsalosok zsebelték be a kupát

A XIII. Masterplast Videoton Baráti Kör Egyesület Országos Fehérvári Futballfesztivál döntőjében a Fehérvár Futsal Scan Parts csapata legyőzte a fővárosi Zebrákat.

Azt lehet mondani, hogy hazai pályán nyertek Beszédes Sándor tanítványai, akik ezúttal Fehérvár Futsal Scan Parts néven futottak ki a Videoton Oktatási Központ parkettjára, és végig magabiztos teljesítmény nyújtva, összesen hét mérkőzésen győztek.

A döntő első félidejében állva hagyták a címvédő zebrákat, Gál Dániel egy bedobás után lőtt bombagólt, majd Kovács Norbert passzát értékesítette Kertész Balázs. A fehérváriak közben szervezetten védekeztek Reveland Zoltán kapuja előtt az egyre jobban bemelegedő fővárosiak ellen. A szünet után nagy erőket mozgósítottak a Zebrák, és egy öngóllal szépíteni is tudtak. Innentől nyílt volt a találkozó, de a végén a fehérváriak örülhettek, akik 2-1-re nyertek és megszakították a budapestiek több éve tartó győzelmi sorozatát. Nem utolsó sorban a csapatból került ki a torna gólkirálya Gál Dániel, aki megtartotta jó szokását, és a bajnoki küzdelmekhez hasonlóan – ott 12-szer volt eredményes – ontotta a gólokat. 
A torna végeredménye:

  1. 1. Fehérvár Futsal Scan Parts
  2. 2. Zebrák Budapest
  3. 3. Felcsúti Kaszások
  4. 4. MM Kft.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik