Sport

Sportszerűségből jeles

gyurta dániel (ingyenes, gyurta dániel, )
gyurta dániel (ingyenes, gyurta dániel, )

A Magyar Fair Play Bizottságnak és elnökének dr. Kamuti Jenőnek nem lesz könnyű dolga, amikor idén dönteniük kell. Már maga az olimpia két hete is annyi sportszerű cselekedetet hozott, hogy azok alapján többen is pályázhatnak az év legsportszerűbb sportembere díjra itthon, de akár nemzetközi szinten is!

1. Gyurta Dániel

Április 30-án váratlanul elhunyt Alexander Dale Oen, a norvég úszósport kiemelkedő alakja, Gyurta Dániel egyik legnagyobb ellenfele.

A kiváló mellúszó 2011-ben 100 mellen lett világbajnok és esélyesként várta az olimpiát. Arizonai edzőtáborozása közben zuhanyzás közben érte a halálos szívroham. Tragédiájáról a debreceni úszó Európa-bajnokság megnyitóján is megemlékeztek.

Gyurta Dániel emberi nagyságáról tett tanúbizonyságot, amikor londoni olimpiai bajnoki címét követően szinte azonnal bejelentette, hogy aranyérme másolatát személyesen adja majd át ellenfele és egykori barátja családjának. Információnk szerint a látogatásra januárban kerít sort a magyar úszóklasszis.

2. Baji Balázs

A 23 éves, utánpótlás Eb-2. Baji Balázs a londoni olimpia 110 méteres gátfutás versenyében a hatodik futamban a 2004-es athéni olimpia bajnoka, a kínai Liu Hsziang mellől rajtolt. Futamában hárman is buktak – köztük a kínai világsztár –, ami megzavarta és nem sikerült továbbjutnia.

A futam után Hsziangot először tolókocsiban vitték le a pályáról. Csakúgy mint négy évvel korábban Pekingben, ezúttal is Achilles-ín-szakadást szenvedett. A kínai azonban visszajött és fél lábon végigszökdécselte a távot. Baji Balázs odalépett végtelenül peches sporttársához, segített neki, majd magasba tartotta Hsziang kezét.

A külföldi, főleg kínai újságírók azonnal megrohanták a magyar gátast. “Hsziang nagy bajnok, világcsúcstartó volt, a tiszteletemet akartam kifejezni így. Ha nyer, nyilván más lett volna a helyzet, de megsérült, ezért tettem, amit tettem” – mondta Baji, aki 13.50 másodperces egyéni csúcsa közelében szeretett volna futni.

3. Orendi Mihály

Risztov Éva londoni olimpiai győzelmét többen is magukénak követelték az olimpiát követően, de az olimpiát megelőző években túl sokan nem álltak sorba a segítő jobbal…

Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Nonprifit Kft. ügyvezetője fejében fogant meg a gondolat; ha már gyönyörű uszodája van a városnak, nem ártana feltámasztani a debreceni úszósportot, nem ártana egy-két példaképet odacsábítani. Ezen megfontolásokból nyújtott segítő jobbot az úszópályafutását akkor már rég maga mögött tudó Risztovnak.

„Köszönöm a debrecenieknek, hogy három éve hittek bennem, hogy befogadtak, a városvezetésnek, élén a polgármester úrral, hogy végig kitartottak mellettem, s mögöttem álltak” nyilatkozta Risztov győzelmét követően.

4. Széles Sándor

Gyurta Dániel a sportvezetést lezsersége miatt mindenképp megosztó, de kétség kívül zseniális edzője nemcsak saját közvetlen csapatának gyártotta az edzésterveket, hanem többek közt a debreceni színekben versenyző Risztov Évának is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik