A spanyol kerekes 2000, 2003 és 2004 után rekordot jelentő módon negyedszer nyerte meg a Vueltát 2005-ben, de utóbb doppingvétség miatt megfosztották utolsó címétől. A jelenleg 38 éves sportoló ezt a döntést támadta meg polgári bíróságon, amely tavaly neki adott igazat, de a spanyol szövetség fellebbezett, a legfelsőbb bíróság azonban most megerősítette az első ítéletet, mondván: a doppingmintákat nem megfelelően és szabályszerűen tárolták.
“Nagyon örülök a döntésnek, amely rendkívül fontos volt a számomra. Elégedett vagyok, hogy visszaszereztem a bajnoki címem, amelyet most másodszor is megünneplek a családommal és a barátaimmal” – mondta Heras.
A kerekes 2005-ben EPO-val bukott le, s emiatt az orosz Gyenyisz Mencsov lett a verseny győztese, de a mostani ítélettel ismét Heras a bajnok. Mencsov így is rajta marad a Vuelta-győztesek listáján, ugyanis 2007-ben ő diadalmaskodott.