Sport

Megfogyva kapott ki a Volán

Sokáig tartotta magát a két végleges fegyelmivel sújtott Fehérvár Grazban, de a végjáték a hazaiaknak sikerült jobban.

„Még nem jártunk Grazban idén, de a korábbi években nem sok babér termett nekünk a csarnokukban. A keretük idén erősebb, mint valaha. Rendkívül nehéz mérkőzés lesz. Fontos lennemegtartani a jelenlegi helyezésünket a tabellán, kulcsfontosságú lesz, hogy fegyelmezettek maradjunk, elkerüljük a kiállításokat. Ha a védőmunkánk megfelelően működik, és ez türelemmel párosul, akkor lehet esélyünk a sikerre”- mondta a mérkőzést megelőzően Énekes Lajos a fehérváriak másodedzője. És milyen igaza volt a szakembernek!

Pedig jól indult az összecsapás, hiszen az első harmad végén Mihály Árpád Tyler Metcalfe baloldalról beküldött passzát továbbította Sebastian Stefaniszin ketrecébe, vezetéshez juttatva ezzel a fehérvári gárdát. Egészen a 27. percig tartották magukat a kék-fehérek, de ekkor Olivier Latendresse Jean-Michel Daoust jobbról beküldött keresztpasszát továbbította Adam Munro hálójába. A záró játékrész hatodik percében Mihály különbözött össze Dustin VanBallegooie-el, a végén mindketten a játékvezetők döntése értelmében az öltöző felé vették az irányt. Más lapra tartozik, hogy a magyar szélső járt rosszabbul, mert végleges kiállítást kapott, amely automatikusan egymeccses eltiltással jár. Aztán az 55. percben átvette a vezetést a vendéglátó együttes, Daoust ezúttal nem az előkészítő, hanem a gólszerző szerepkörében mutatkozott be. Ráadásul a befejezés előtt Ladislav Sikrocin is hasonlóképpen járt, mint Mihály, ugyanis Guillaume Lefebre-el kapott össze, és ebből is a Volán támadója jött ki rosszabbul. Egy így már biztossá vált, hogy a jövő pénteki Vienna Capitals elleni hazai találkozóról a negyedik sor két csatára hiányozni fog…

Jegyzőkönyv:

Moser Medical Graz 99ers – Sapa Fehérvár AV 19 2-1 (0-1, 1-0, 1-0)

Graz, 2550 néző

Vezette: Jelinek, Smetana, Hofstätter, Zehenthofer (osztrákok)

Graz: Stefaniszin – Jarett, Scalzo, Latendresse 1, Day, Labelle – VanBallegooie, Lembacher, M. Iberer, Wren, Daoust 1 (1) – Reinthaler, Lannon, Lefebre, Frischmon, Ganahl – Unterweger, Holst, Zusevics, Strohmeier. Vezetőedző: Mario Richer

Fehérvár: Munro – Orbán,  Sille, Magosi, Bailey, Benk – Pratt , Durco, Kovács Cs., Johannson, Banham – Hetényi P., Horváth A., Ladányi, Vas M.,  Sofron – Pozsgai, Tokaji, Metcalfe (1), Sikorcin (1), Mihály Á. 1 Vezetőedző: Jan Neliba

Kiállítások: 11 perc + végleges fegyelmi (VanBallegooie) illetve 16 perc + végleges fegyelmi (Mihály Á., Sikorcin)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik