Sport

Egy pont a zsákban

A SAPA Fehérvár AV 19 nyerhető meccset veszített el a hosszabbításban Dornbirnben, mivel a kék-fehérek három perccel a vége előtt még 4-2-re vezettek. az EBEL 27. játééknapján.

Jól kezdtek a fehérváriak, hiszen a 15. percben az első osztrák kiállításból Harlan Pratt megszerezte a vezetést. A második harmad 6. percében a sérült Mihály Árpád helyére jelölt Hajós Roland növelte az előnyt. Aztán még két perc sem telt el, amikor Michael Heinrich közelebb lőtte az osztrákokat. Még ugyanebben a harmadban Benk András kétszer is bevette Patrick Desrochers ketrecét, így lassan megnyugtatóvá vált a fehérvári előny. Majd még a második pihenő előtt Luciano Aquino kettős előny után volt eredményes. Egészen az 57. percig érintetlen maradt Adam Munro kapuja a harmadik harmadban, de ezt követően kétszer is a gólvonal mögül kellett kihalásznia a pakkot. Előbb Heinrich, utána, pedig a kanadai Andrew Kozek talált be, kiegyenlítve ezzel a kétgólos hátrányukat. Jöhetett a ráadás, amelyből mindössze 77 mp telt el, akkor érkezett Aquino, és megnyerte a Bulldogoknak a meccset.

Kár érte, mert tényleg sokáig állt a jelző a Volánnak, a csapat legközelebb a tabella harmadik helyén áló EHC Liwest Linz gárdáját fogadja pénteken, az ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnokban.

Jegyzőkönyv:

Dornbirner EC – Sapa Fehérvár AV19 5-4 (0-1, 2-3, 2-0, 1-0) hossz. után
Dornbirn, 1890 néző.

Vezette: Falkner, Potocan, Nikolic, Nothegger (osztrákok)
Dornbirner EC: Desrochers – D’Aversa (3), Printz, Aquino 2 (3), Henrich 2, Putnik – Slivnik, Magnan-Grenier, MacMillan (1), Bois, Kozek 1 (1) – Aarsson, Fussenegger, Feichtner, Lebler (1), Wilfan – Trummer, Haussle, Glaznig
Vezetőedző: Dave MacQueen
Sapa Fehérvár AV19: Munro – Sille (1), Orbán (1), Magosi (2), Bailey, Benk 2 – Pratt 1, Durco, Metcalfe, Johansson (1), Banham – Horváth A., Hetényi P., Sofron, Vas M., Ladányi – Tokaji, Pozsgai, Kovács Cs. (1), Sikorcin (1), Hajós 1
Vezetőedző: Jan Neliba

Kiállítások: 4 perc illetve 16 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik