Sport

Ez így már mindjárt más…

A SAPA Fehérvár AV 19 csapata a pénteki hazai Innsbruck elleni fiaskó után talpra állt, és magabiztos, jó játékkal győzte le a Villachot.

A vereség után hatványozottan dolgozott a Volán játékosaiban a bizonyítási vágy, főként abban a tekintetben, hogy a Villach ellen mindig jó meccseket vívtak – és többször nyertek ezekben a csatákban, mint veszítettek. Lendületesen is kezdett a gárda, és bizony Jean Philipe Lamoreaux minden tudására szükség volt, hogy hárítsa a kék-fehérek lövéseit. Igaz közben kétszer is előnybe kerültek a vendégek, de ez egyáltalán nem látszott meg, sőt Frank Banham kis híján a saját térfeléről vette be a villachi kaput. A 11. percben aztán góllá érett a SAPA fölénye, Vas Márton vágta be Ladányi Balázs átadását. A folytatásban a Villach eléggé bekezdett, és Klemen Pretnar kapuvasa jelezte, hogy ez a csata még korántsem dőlt el. Más kérdés, hogy a vendégek cirka ötperces szorításából úgy jött ki a Volán, hogy Orbán Attila kék vonalról megküldött életerős lökete a kapuban kötött ki a 25. percben. A gól után ismét felpörgött a vendégcsapat, több veszélyes támadást vezettek, és ezekből egyet Derek Damon a fehérvári bekkek díszkíséretében ki is használt. Szerencsére a harmad vége előtt két perccel egy kapu előtti kavarodás után Tyler Metcalfe egy kipattanó korongot továbbított a vendégek ketrecébe. Majd a 47. percben kettős előnybe kerültek a fehérváriak, egy támadásból ültettek le két villachit a büntetőpadra, de ezt nem sikerült gólra váltaniuk. Azért nem maradt el a gól a végén, amellyel bebiztosították győzelmüket. Az 55. percben Magosi Bálint – kihasználva a vendégek figyelmetlen cseréjét – ziccerben lépett be a támadó harmadba, rávitte a korongot villachi kapusra, majd közelről, erősen, és higgadtan emelt a felső sarokba, a bal válla fölött.

Jegyzőkönyv:

SAPA Fehérvár AV 19 – EC Villacher SV 4-1 (1-0, 2-1, 1-0)

Székesfehérvár, 3406 néző

Vezette: Krcelic (horvát), Trilar, Rakovic (szlovénok), Nagy A.

SAPA Fehérvár AV 19: Munro – Pratt , Durco, Metcalfe 1, Johansson (1), Banham – Orbán 1,  Sille, Magosi 1 (1), Bailey (1), Benk  – Hajós., Horváth A., Ladányi (1), Vas M. 1, Sofron (1) – Pozsgai (1), Tokaji (1), Kovács Cs., Sikorcin, Mihály Á. Vezetőedző: Jan Neliba

HC TWK Insbruck: Lamoureux – Pretnar, Altmann, Grabner, Ryan, Pusa – Hotham, Cole, Pewal, Damon 1, Hughes (1) – Bacher, Unterluggauer (1), Nageler, Peintner, Petrik – Steiner, Platzer, Göhringer, Hartl. Vezetőedző: Hannu Järvenpää

Kiállítások: 10 perc illetve 10 perc + 10 perc fegyelmi (Lamoureux)

Edzőszemmel:

– Természetesen örülök annak, hogy a csapat visszatért a megfelelő útra, és ez meghozta azt az eredményt, amely elvárható volt tőlük. Jó kapusteljesítmény mellett a mindenki megtette a magáét, ez segített abban, hogy végül magabiztos sikerrel zárjuk a találkozót. Úgy érzem végig kontroláltuk a mérkőzést, szórakoztattuk a közönséget, amely ismét igazi lendületet adott a csapatnak. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy közrejátszott a szerencse is, mert véleményem szerint erős csapat a Villach, és nincs köztünk háromgólos különbség, inkább a csapategység diadalának tekinteném a sikert. Az, pedig elismerésre méltó, és jó volt látni, ahogy a játékosok lövéseket blokkoltak, csúsztak-másztak. – Jan Neliba a Fehérvár vezetőedzője

– Ez a két csapat mindig jó mérkőzést játszik egymással, és ez ma sem volt másképp. A SAPA Fehérvár kitűnően védekezett, csupán egy gólt tudtunk lőni, ezzel nem lehet jégkorongmérkőzést nyerni. Ez egy profi sportág, úgyhogy nem szeretnék panaszkodni, remélem a helyzetkihasználásunk javulni fog, mert pénteken nagyon fontos mérkőzés vár ránk Salzburgban. Szeretnék elnézést kérni a hazai közönségtől a viselkedésemért, kissé túlreagáltam a helyzetet. – Hannu Järvenpää a Villach vezetődzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik