Sport

Egygólos pápai vereség

Vereséggel zárta a Ligakupa csoportkörét a Videoton FC, a piros-kékek Pápán vesztették el veretlenségüket.

Bár a találkozó elején még Paráiba szerzett vezetést a piros-kékeknek a Ligakupa C csoportjának keddi összecsapásán. A kis brazil támadó kapott jó labdát, majd két szép csellel becsapott két hazai védőt, végül 10 méterről kilőtte a hosszú alsó sarkot. Ezután a vendéglátóknál volt többet a labda, több kecsegtető helyzetet is kidolgoztak, de Somodi Bence mindannyiszor a helyén volt.

Egészen a 72. percig bírta a nyomást a Vidi, ekkor azonban a tizenötödik hazai szöglet után röviden tudtak felszabadítani, a labda Youcef Seyehez került, aki 10 méterről már nem hibázott. Majd három perc múlva már a Pápánál volt az előny. Károlyi Bálint szabálytalankodott 19 méterre a fehérvári kaputól, a szabadrúgást, pedig nagy erővel, a felső lécet is érintve értékesítette Szabó Ottó. Ezután hiába támadott a Videoton nem volt szerencséjük, így idén először szenvedtek vereséget a sorozatban. A gárda lejátszotta mind a hat mérkőzését, jelenleg 13 ponttal a csoport élén állnak, ám, ha a Pápa megnyeri a hátralevő két találkozóját, akkor helyet cserélnek.

Jegyzőkönyv:

Lombard FC Pápa – Videoton FC 2-1 (0-1)
Pápa, 100 néző. Vezette: Vad II. (Bozó, Kelemen).
Pápa: Markek – Tóth G., Seye, Simon A. (Benko, 66.), Horváth L., Szabó O., Németh M., Király, Grőber (Quintero, 58.), Sekour (Arszics, 66.), Cekulajevs. Vezetőedző: Zsivóczky Gyula
Videoton: Somodi – Vachtler, Szekeres, Nagy Zs., Haraszti, Tamás, Paudits (Károly, 68.), Zsótér (Hudák, 80.)), U. Nikolics, Papp M. (Géresi, 91.), Paraiba. Edző: Joan Carillo

Edzőszemmel:

– Számomra mindig nagy öröm, ha sok fiatalt látok a pályán, így ma nagyon örültem, hogy olyanok is lehetőséget kaptak, akik korábban a válogatottban dolgoztak velem. A mai mérkőzésen a mi akaratunk érvényesült, így elégedett vagyok a teljesítményünkkel, de be kell, hogy valljam, a Vidi játéka is nagyon tetszett. Számunkra minden győzelem óriási motivációt ad, így a DVTK elleni mérkőzésünk előtt a mai győzelem különösen fontos volt számunkra. –  Zsivóczky Gyula a Pápa vezetőedzője

– Nagyon fiatal csapattal léptünk pályára, többségüknek nincs is tapasztalata NB I-es csapat ellen, ennek ellenére nagyon szervezetten és fegyelmezetten játszottak, óriási győzni akarással. Azt gondolom, hogy az eredmény ellenére ismét helytálltak a fiatalok, ráadásul egy első osztályú csapat ellen, amely majdnem a legerősebb összeállításában lépett pályára, tehát csak pozitívan tudok nyilatkozni a teljesítményünkről, dicséret illeti a fiúkat. – Joan Carillo a Videoton FC edzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik