Azután kerestük meg a sikersportág szövetségének elnökét, Baráth Etelét, hogy túlvagyunk a sportág újkori történetének egyik nagy viharán, amelynek során klasszisok sora jelentette be, országot váltana.
Kezdenek lecsillapodni a kedélyek Douchev-Janics Natasa, Benedek Dalma, Paksy Tímea, Csipes Tamara és a honvédos fiúk ügye miatt, de azért a frontok képesek visszafordulni.
Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu szövetség elnöke – Fotó: MTI
Hogy van?
Teljesen jól érzem magam. Egy remekül sikerült olimpián vagyunk túl, és azokban a sajtó által is nagyon kedvelt történetekben, amelyek utána következtek, mi az első pillanattól kezdve ugyanazokat az elveket vallottuk. Másfél-két éve fektettük le ezeket a szabályokat, így nincs bennem rossz érzés, inkább fárasztó ez az egész.
Volt bármifajta előjele annak, hogy a sikeres olimpia után kiborul ez a bili?
Tudni kell, hogy a mi sportágunkban ez a folyamat 17-18 éve zajlik, igaz, nem annyira neves versenyzők távoztak korábban. Azok esetében, akik nem férnek oda a válogatott élmezőnyébe, természetes emberi reakció és szándék, hogy megpróbálnak lépni, Benedek Dalma is ezért döntött így. Natasa kilóg ebből a sorból. Már csak azért is, mert az elejétől fogva más és más érveket sorakoztatott fel, hintáztatott mindenkit. Nekünk világos elveink vannak: nem adunk ki senkit, aki kiemelkedő eredményt ért el a múltban.
Miért nem?
Azért nem, mert ahhoz, hogy valaki ilyen eredményt tudjon elérni, működtetni kell egy nagyon összetett struktúrát, rendszert. Nemcsak a tehetség számít egy eredmény esetében, hanem a háttér is. A versenyzők és az edzőik a piramis csúcsán állnak. Ha a magyar kajak-kenu sportban a szabályzatokban le van fektetve, hogy egy átigazolás esetén nevelési költséget kell fizetni a versenyzőért, akkor kérdem én, ha valaki országot vált, nem ugyanez a helyzet? A versenyző az eredményeiért a méltó jutalmakat megkapta.
Amikor honosítottuk Janics Natasát, fizettünk a szerbeknek?
Miért fizettünk volna? Natasa itt kezdett el kajakozni, Győrben adtak először kezébe lapátot, ha jól tudom, és még jugoszláv színekben versenyzett a sydney-i olimpián, amikor már Szolnokon edzett. Egyébként mi most felajánlottuk Natasának, éljen Szerbiában, de versenyezzen tovább magyar színekben.
Kammerer Zoltán beszélget Baráth Etelével – Fotó: MTI
Nem élt vele.
Mi senkinek nem akarunk rosszat, sőt, nagyságára, eredményeire tekintettel engedményt tettünk neki. Hiszen olimpiai, világ- és Európa-bajnokainkat elnökségi döntés szerint nem adjuk ki. Ő az általunk kért összeg fejében távozhat, ez egy engedmény, egy kivételes helyzet. Az összeg a Kolonics Alapítványhoz került volna, amelynek segítségével tehetséges magyar fiatalokat támogatunk.
Sokba kerül a szövetségnek egy élversenyző?
Nem egy versenyző felkészítése a releváns, hanem az egész rendszer működtetésének a költsége. Mellesleg a szövetség is támogatta Janics Natasa portugáliai edzőtáborát, ahol ott volt férje, édesanyja, gyermeke, dajkája, ez már-már természetesnek volt ítélve. Az olimpiai cél érdekében szívesen biztosítottuk mindezt egyébként. A fantasztikus akaraterejéről és tehetségéről ismert Berki Krisztián sikere sem egy lovon múlik, hanem azon a rendszeren, amely biztosítja az edzőtermet, a fűtést vagy éppen az utánpótlás működtetését. Egy tudós hiába tehetséges, ha nincs műszer, ha nincs egyetem, ahol oktathat, ha nem végezheti tudományos tevékenységét magas színvonalú közösségben. Janics Natasa megkapta a magyar kajak-kenu know how-ját, ezt az értéket használta fel a mindennapokban.
Mikor beszéltek utoljára?
Többször is beszéltünk, leveleket, sms-eket váltottunk. Kértem, mondja el az érveit. Az elnökségi ülésünk után 20 percet beszéltünk telefonon, egy nagyon jó hangulatú párbeszéd volt ez.
A pekinginél (a kép a kínai játékokon készült) jobban szerepeltünk Londonban – Fotó: MTI
Őt nyilván démonizálja a közvélemény, hiszen egy-egy ügy kapcsán hajlamosak vagyunk egy emberre ráfogni mindent. Viszont számomra akkor kezdett ez az egész elvándorlás komollyá válni, amikor egy olimpiai bajnokunk lánya, Csipes Tamara is bejelentette, elmenne.
Nálunk is akkor szakadt el a cérna. Ugyanakkor az ő esetét el kell választanunk a többitől. Ő abban a korban van, amikor kibontakozna a tehetsége, de a klubjában ott van előtte Kovács Katalin, Kozák Danuta, Szabó Gabriella. Nem tud eléjük kerülni, így próbálkozna. Ráadásul az olimpiáról való lemaradás után már nem volt felhőtlen a viszonya edző édesapjával, valamint férje egyértelműsítette: Ausztrália a cél, ki kell szakadni ebből a közegből és új életet kell kezdeni. Ő, csakúgy, mint évekkel ezelőtt Czigány Kinga vagy Hegyi Zomilla, életvitelszerűen él majd választott országában. Nyilvánvaló, hogy az ausztrál körülményekkel, edzőtáborozási lehetőségekkel mi nem tudunk versenyezni. Felajánlottam Tamarának, hogy támogatjuk egy környezetváltásban: menjen ki Németországba, tanuljon nyelvet, vagy ott van London, ahol magyar edző dolgozik. Töltsön ott egy kis időt és ne égessen fel maga mögött mindent. A férje azonban hajthatatlan. Persze érthető is ez, hiszen ha valaki nemzetközi szinten akar eredményt elérni, keresnie kell a lehetőséget. Ez nem olyan, mint egy klubokra épülő sportág. Szalai Ádám vagy Nagy Laci magyar színekben versenyez, de sikereit külföldön is eléri.
Ezek a gondok más megvilágításban kellemes gondok: rengeteg a tehetség, főleg a lányoknál.
Volt idő, amikor a férfi kajakosoknál volt túltermelés, emlékezzünk a Storcz, Vereckei, Horváth, Kammerer sorra, amikor Kökény Rolandnak nem volt esélye kibontakozni, de volt, amikor Kolonicsék mögé olyan klasszisok nem fértek oda, mint például Hüttner Csaba. Most a lányoknál van nagy harc, de a fiúknál borzasztó erős az utánpótlásunk, nem egyszerű odaérni az elejére.
Másoknak is el kell majd gondolkodni a távozáson?
Ennek azért gátat szeretnénk szabni, most úgy érezzük elég volt. Ha én elmegyek vért adni, tudom, hogy segítek embertársaimon. Ha egy kajakos a világ egy másik részére távozik, a világ sportja erősebb lesz. De ha túl sok vért adunk, akkor abba lassan, de belehalunk. Tamarával elértük azt a határt, amelyet ha átlépünk, súlyos vérveszteséget szenvednénk.
Paksy Tímea azt mondta, azért megy el, mert nem akar éhen halni.
Ez egy szerencsétlen megnyilatkozás volt, igazságtalan is, de tudni kell, kiragadták gondolataiból ezt a mondatot.
Mennyiből él egy kajakos?
Egy Paksy-szintű versenyző a Wesselényi Alapítványból nagyjából 100 ezer forint nettó támogatást kap, ehhez jön az egyesületi támogatás és egy minimális szponzori összeg. Nettó 250 ezer forint összejöhet, ráadásul Timi egy rendkívül intelligens, nyelveket beszélő teremtés, bizonyosan meg tudja teremteni magának azokat a feltételeket, amelyek a túléléshez szükségesek. Nyilván azok, akik előtte járnak, jóval több pénzből élnek. Az ő esete egyébként jó példa arra, hogy muszáj két lábon állni.
Hamarosan tisztújítás lesz a szövetségben (Ábrahám Attila főtitkár, Baráth Etele elnök és Storcz Botond szövetségi kapitány – Fotó: MTI)
Épp Fazekas-Zur Krisztina mondta azt a Sport24-nek, nem ördögtől való, hogy egy sportoló elmenjen dolgozni, akár négy órában.
Fontos, hogy az ember előregondolkodjon. Vajda Attila fogorvosnak tanul, Kozák Danuta közgazdász lesz, Paumann Dani is az utolsó szemeszterét tölti a jogi egyetemen. Elhangoztak olyan vélemények a mostani történetek kapcsán, például Simicskó István államtitkártól, miszerint a szövetség nem jól menedzselte a távozó versenyzőket. Én viszont úgy gondolom, ha egy versenyző elmegy a Honvédtól Ausztráliába vagy az MTK-tól Szerbiába, az elsősorban a Honvéd és az MTK ügye. Natasa ügye elsősorban a Szeged ügye. A kajak-kenu sikeres, felelős szakosztályok, egyesületek nélkül nem létezik. Nem nagyon hallottam az MTK vagy a Honvéd vezetőit nyilatkozni. Én szívesen beszélek, fontosak programjaink is, de például egy sportoló mindennapjait elsősorban a klub segítheti. Régen is voltak például sportállások az önkormányzatoknál. Ahhoz, hogy valaki ilyet megkapjon, a személyes kapcsolatok is szükségesek, a helyi lobbi. Mi november 30-n elfogadjuk a következő évek stratégiáját, benne egy komoly életpálya-modell felállításával.
Az olimpia előtt azt nyilatkozta, még két évig szívesen lenne elnök. Most hogy gondolja?
Ma nem tudom megmondani. Egyrészt egy új stratégiának kell két év, míg beindul, ezt szívesen felügyelném. A mi szövetségünk demokratikus, minden tisztségviselőnek egyszerre jár le a mandátuma. Ha bizalmat kapok, folytatom a megtisztelő munkát.
