Sport

Nem borult a papírforma, kikapott a Győr

A HAT-AGRO UNI Győr hazai pályán a papírformának megfelelően vereséget szenvedett csütörtökön az orosz Szpartak Moszkvától a női kosárlabda Euroliga harmadik fordulójában.

A második Euroliga-szezonját két győzelemmel kezdő Rába-parti együttes bátran kezdett a négyszeres Euroliga-győztes, minden poszton világsztárokkal felálló Szpartak ellen, amely az 5. perctől egy 10-0-ás rohammal magához ragadta a kezdeményezést. A 196 centis, moldovai származású Natalja Vieru egyeduralkodó volt a palánkok alatt, így a vendégek a második negyed közepén már 16 ponttal vezettek. Mivel a magyar bajnoki címvédő Győrben jobbára csak a nyáron érkezett ausztrál Natalie Hurst jeleskedett, a nagyszünetben 28-45 volt az állás.

A térfélcsere után hamar húsz pont fölé nőtt a különbség, a hazai cserék ekkor összesen 8, az orosz kispadosok 24 pontnál tartottak. A moszkvai csapatban a kétszeres olimpiai bajnok Seimone Augustus is belelendült, melynek következtében az utolsó játékrésznek 38-65-ről vágtak neki a csapatok. Füzy Ákos együttese a záró tíz percben mindent megtett a szép befejezésért, és korábbi 29 pontos hátrányát 18-ra csökkentette.

A 2/1-es győzelmi mérlegnél tartó győriek jövő hét szerdán a spanyol Rivas Ecopolishoz látogatnak.

“Tisztes helytállás volt, a második félidővel elégedett lehetek, az elsőben pár játékos nem tudta felvenni a ritmust, és berezelve kosárlabdázott. Tavaly ilyen kaliberű csapatoktól száz pontot kaptunk, ez a mai 74 mindenképpen előrelépés. A moszkvaiak a végén belealudtak a meccsbe, tartalékoltak, így kilenc ponton tartottuk őket az utolsó negyedben. Örvendetes, hogy nem a légiósok extráival, hanem jó magyar teljesítményekkel alakítottuk így ezt a meccset.” – mondta a találkozó után Füzy Ákos, a győriek vezetőedzője.

Eredmény – női kosárlabda Euroliga, 3. forduló
HAT-AGRO UNI Győr – Szpartak Moszkva 56-74 (14-21, 14-24, 10-20, 18-9)
a magyar csapat legjobb dobói: Raksányi 11, Hurst 11, Nagy-Bujdosó 10

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik