Sport

Ezt már behúzták!

Két sikertelen, idegenbeli rangadó után felállt a padlóról a Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata, és magabiztos győzelmet aratott az ELTE-BEAC ellen.

Nem igazán örülhettek mostanában a fehérvári futsalosok, mivel két ellenlábasuk – a Dunakeszi Kinizsi, és a Külker SC – Dupont otthonában is vereséggel zártak. Félő volt, hogyha ezen a meccsen is betliznek, akkor eltávolodnak a közvetlen élmezőnytől.

A pontvadászat 8. fordulójának rangadóján a tabella 4., és 5. helyezettje mérkőzött a Videoton Oktatási Központban. A fehérváriak kissé álmosan kezdtek, olyannyira, hogy Kovács Norbert eladott labdája után Árendás Tamás vette be Reveland Zoltán kapuját a 4. percben. Kellett még bő tíz perc ahhoz, hogy magához térjen a Fehérvár, ekkor Tóth Róbert lövése egy védőn irányt változtatva pattant a kapuba. Innentől fordulatot vett a találkozó, többet kezdeményeztek Beszédes Sándor tanítványai, és a vezetést is megszerezték Gál Dániel harcos góljával. Ugyan a félidő befejezése előtt még ki tudott egyenlíteni a vendégcsapat egy látványos Eőri János – Árendás összjáték után, de ezzel lényegében el is lőtték a puskaporukat a fővárosiak.

A szünetben Beszédes Sándor összekapta csapatát, és egy teljesen megváltozott, lendületesebb Fehérvár jött vissza a pályára. A 26. percben ismét náluk volt az előny, Kovács jól eltalált lövése talált utat ekkor Lelkes Péter kapujába. És ezzel még nem volt vége! Két perccel később Tóth és Somogyi Szabolcs bolondították meg a komplett vendég védelmet, és sakk-matt szituációból Somogyi volt eredményes. Persze azért közben az ELTE is veszélyeztetett, és bizony Revelandnak több bravúrt kellett bemutatnia ahhoz, hogy csapata megőrizze előnyét. Majd Gál Dániel a 34. percben egy labdaszerzés után, kontrából növelte a fehérvári vezetést. Ezután volt idejük, és alkalmuk a vendégeknek gyakorolni az öt mezőnyjátékos felállást, levitte Kénoszt Ferenc kapusát, mezőnyjátékos váltotta a kapust. Ez annyiban jött be, hogy a befejezés előtt még egyszer betalált Árendás. Aki látta a szombati MTK-Ferencváros meccset annak ismerős lehetett a helyzet, amelyből Kovács elérte a találkozó utolsó gólját. A játékos, aki 16 góljával Horváth Ferenc és Kun Gábor mögött a harmadik a góllövő listán a saját térfeléről lőtt az üresen hagyott kapuba, lekopírozva Könyves Norbert nagypályás gólját. „„Bevallom nem onnan merítettem, csak jó nagyot rúgtam a labdába, de szerencsére bejött.„ – mondta nevetve a lefújás után.

A Fehérvár Futsal Balogh 2000 csapata ezzel helyet cserélt ellenfelével a tabellán, és a 4. helyen állnak. A gárda a következő fordulóban, jövő hétfőn a 9. helyezett Asterix-Érd vendége lesz.

Jegyzőkönyv:

Fehérvár Futsal Balogh 2000 – ELTE-BEAC 6-3 (2-2)

Székesfehérvár, VOK, 50 néző

Vezette: Márton (Láposi, Patai)

Fehérvár Futsal Balogh 2000: Reveland – Béres Z., Kovács N. 2, Gál D. 2, Somogyi 1. Cs: Tornyai, Molnár Cs., Tóth R. 1, Mudra, Kéri, Végvári. Vezetőedző: Beszédes Sándor

ELTE-BEAC: Lelkes – Árendás 2, Káplár, Kiss G., Simon G. Cs.: Kinde (kapus), Serdült, Hortobágyi, Béni, Eőri 1, Imreh, Demeter. Vezetőedző: Kénoszt Ferenc

Edzőszemmel:

– Nehéz csata volt, és erre is számítottam. Tudtam azt, hogy ellenfelünk egy nagyon jó csapat, sokkal többet tudnak edzeni, mint mi. Látszik, hogy szervezett a játékuk, de szerencsére az egyéni képességek meghatározták a mérkőzés kimenetelét. Kicsit nehezen pörögtünk fel, ennek oka, hogy kissé heterogén a társaság, keveset tudunk együtt dolgozni, de az idő teltével azért már megmutattuk, hogy jó futballistáink vannak. Amikor elérjük azt a „hőfokot”, amikor játékosok elkezdik egymást érezni, onnantól már nincs megállás. Megérdemelten nyertünk, néhány egészen komoly egyéni teljesítménynek köszönhetően. – Beszédes Sándor a Fehérvár Futsal Balogh 2000 vezetőedzője

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik