Sport

Megvan az idegenbeli siker is

Jan Nebila a SAPA Fehérvár mestere eddig csak hazai jégen vezette győzelemre csapatát, ám most Ljubljanában nyerni tudott vele a Volán.

„Nehéz meccsre számítunk, amelyen az utazás dacára jobban kell kezdenünk, mint legutóbb. El kell kerülnünk a kapott gólt az első harmadban, és mielőbb fel kell vennünk a ritmust. Még mindig vannak problémás területek a védekezésünkben,de  nem számíthatunk arra, hogy mindig mellettünk áll Fortuna, és megússzuk büntetlenül ezeket a védelmi hibákat. Kulcsfontosságú lesz a jó védőmunka és a speciális helyzetek hatékony megoldása. A támadójátékunk javulófélben van, de türelmesen kell várnunk az adódó lehetőségekre.„– nyilatkozta Énekes Lajos a fehérvári csapat másodedzője az Olimpija Ljubljana elleni összecsapás előtt.

Jó jósnak bizonyult a szakember, mivel Horváth András távollétében, de már Sille Tamással megerősödve bizony a SAPA Fehérvár AV 19 nem bízott semmit a véletlenre. Két percen belül szereztek két találatot a kék-fehérek, megalapozva ezzel a találkozót. Előbb az idáig jobbára csak másodhegedűs szerepét játszó Kyle Bailey vette be Jerry Kuhn ketrecét, majd Juraj Durco – aki vasárnap is eredményes volt – jelentkezett be, emberelőnyből. Más kérdés, hogy ezután az Olimpija percei következtek, és a harmad végére ki is egyenlítettek az NHL-ből, a Detroit Red Wings csapatából hazaérkező Jan Mursak, és Damjan Dervaric góljaival.

A folytatásban növelte góljai számát a vendéglátó együttes, amely azt jelentette, hogy Scott Freeman már a vezető találatot ütötte be Kevin De Vergilio passzából.

A záró húsz perc azonban a Voláné volt, előbb Sofron István lőtte meg a szokásos gólját, Vas Márton asszisztjából, utána, pedig az utóbbi időben rendre jó teljesítménnyel kirukkoló Tyler Metcalfe az 55. percben vitte be a győztes találatot.

Győzelmével előrébb lépett a Fehérvár a tabellán a 6. helyre.

Jegyzőkönyv:

HDD Telemach Olimpija Ljubljana – SAPA Fehérvár AV 19 3-4 (2-2, 1-0, 0-2)

Ljubljana, Hala Tivoli, 4000 néző

Vezette: Jelinek, Smetana, Widmann (osztrákok), Rakovic (szlovén)

HDD Telemach Olimpija Ljubljana: Kuhn – Thomas (1), Coulombe, D’Alvise, McBride, Mursak 1 – Ratchuk, Groznik, Z. Pance, Music, Verlic – Cvetek, Dervaric 1, E. Pance (1), De Vergilio (2), Freeman 1 (1) – Erman, Ograjensek, Ropret, Hocevar, Ankerst. Vezetőedző: Bojan Zajc

Sapa Fehérvár AV19: Munro – Pratt, Orbán, Benk, Bailey 1, Magosi (1) –  Hetényi P.,Tokaji, Sofron 1, Vas M. (1), Ladányi – Sille, Pozsgai (1),  Banham (1), Johansson, Mihály Á. –  Durco 1, Metcalfe 1, Sikorcin, Kovács Cs. (1) Vezetőedző: Jan Neliba

Kiállítások: 8 perc illetve 10 perc

Edzőszemmel:

– A negyedik sorunkat azért küldtem fel az elején, hogy ők játszanak a legerősebb szlovén sor ellen, kicsit megszakítsák a játékukat, külön öröm, hogy gólt is tudtak szerezni. A meccs feléig bejött a taktika, aztán egy eladott korongból vezetést szerzett a Ljubljana. Az utolsó harmadszünetben azt kértem, hogy lőjünk többet a kapura, menjünk a kipattanóra, amit sikerült is megvalósítani. – Jan Neliba a SAPA Fehérvár AV 19 vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik