– Nagyon nehéz volt talpra állnunk a Siófok elleni múlt heti vereségből, de segített, hogy sokat beszélgettünk. Ráadásul Triscsuk Krisztina sem tudta vállalni a játékot, de hál’Istennek ez most nem elvett, hanem plusz erőket adott az egész csapatnak: csak azért is meg akartuk mutatni, hogy képesek vagyunk nyerni. Nagyon együtt voltunk csapatként, és ezért roppant boldog vagyok. Sokat játszottunk nyitott védekezés ellen, kivették Tilinger Tamarát a játékból, sőt volt ellenünk kettős emberfogás is. Nagyszerű, hogy ezeken mindig felül tudtunk kerekedni, mindig tudtunk megfelelően reagálni. Csak a leges legvégén voltam biztos a sikerben , mert az utolsó pillanatig kiélezett csata volt, öt másodperccel a vége előtt is letámadtak még minket. Csak akkor nyugodtam meg, amikor lefújták a meccset, és felnéztem az eredményjelzőre. – nyilatkozta a Fehérvár KC jobbszélsője.
Azari Fruzsina, a Fehérvár KC jobbszélsője nemcsak űzte, hajotta társait a DVSC Fórum elleni bajnokin, hanem csapata legeredményesebb játékosa is volt hat góljával.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 12:40 Elszakították anyjától, és szörnyű körülmények között tartották a tiszafüredi tigriskölyköt
- 12:35 „Mintha felnőtt játékosok juniorok ellen kézilabdáztak volna” – nem csitulnak a kritikák a svéd kéziválogatott brutális vb-zakója után
- 12:33 Változás jön a táppénz és a GYED összegénél januártól
- 12:31 A véleményekre jobban emlékszünk, mint a tényekre
- 12:28 2,8 milliárdos közpénzkeret a családbarát kampányra
- 12:26 Meg akarta akadályozni a Szőlő utcai javítóintézet ügyintézője, hogy a hatóságok bejussanak a volt igazgató irodája mögött lévő fürdőszobás szobába
- 12:19 Tordai Bence szerint a Fidesz a hatalom elvesztésére készül, amit jelez egy frissen benyújtott törvényjavaslat
- 12:17 Botrányos újítást tesztel a Google
- 12:06 Tarantino gyűlöli Owen Wilsont, de egy filmjét egyszerűen imádja
- 11:48 Fehérneműs képet kért egy idegen nőtől, miután kapott, arra kérte, hogy videóhívásban nézze végig, amint maszturbál
- 11:44 Újabb Árpád-kori műemlék menekült meg a pusztulástól
- 11:36 Tóth Andi is énekelni fog az X-Faktor döntőjében
- 11:30 Ismert termékek zsugorodnak össze a magyar boltokban
- 11:24 Magyar Péter: A Fővárosi Ítélőtábla hatályon kívül helyezte az ítéletet, miszerint az Index csak véleményként közölte, hogy adót emelne a Tisza
- 11:19 Gáspár Győző kiakadt, mert Orbán Viktor nem tudta kifejteni róla a véleményét Dopeman podcastjében
- 09:00 Kálloy Molnár Péter családja mindenkit szeretettel vár a színész temetésére
- 21:56 Holtan találtak egy testvérpárt egy zalai padláson
- 06:38 Jókai utcai házomlás: rosszabbodott a megsérült balerina egészségi állapota, de ott akar lenni a felelősök büntetőperén
- 08:35 Európa legnagyobb és legszebb karácsonyi vására itt van a szomszédban
- 23:05 Holtan találták meg a 82 éves férfit, aki áttévedt, majd lerobbant a kocsijával Szlovákiában
- 10:01 Januártól változás jön a Telekomnál: erre érdemes készülni
- 07:47 Mégsem lesz leállás a Nemzeti Mobilfizetési Rendszerben
- 11:09 Orbán: Természetesen mindannyian úgy érezzük Magyarországon, hogy a munkánk nincs megfizetve
- 08:13 Orbán: Jövőre emeljük a minimálbért
- 07:11 Szijjártó Péter: Én nem az orosz kormánynak dolgozom
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
