Sport

Szegedet is bevette az Alba Fehérvár

Káldor András
Káldor András

2012. 10. 20. 21:39

Bár sokan tartottak a kosárlabda NB I-ben a Szeged elleni találkozótól, a fehérvári csapat alaposan rácáfolt a kétkedőkre, és fölényes győzelmet aratott.

Korábban a témában:

Lényegében már az első tíz percben eldőlt a mérkőzés, az Alba Fehérvár tizenöt pontos előnyt kovácsolt, és ez a fór végig meghatározta a mérkőzés képét. A második negyedben ugyan közelebb férkőztek ellenfelükhöz a vendéglátók, de így is tízpontos vezetés birtokában mehettek pihenőre a kék-fehérek.

A folytatásban sem történt csoda: a kevés – mindössze huszonöt pontot hozó – harmadik játékrészben végképp kiütötte magát a Szeged nyolc dobott pontjával, míg a fehérváriak nyugodtan várhatták a záró negyedet. Itt csupán az volt a kérdés, hogy eljut-e az Alba a százas határig. Mint a végeredmény mutatja, egy híján elérték, de így se lehet okuk a panaszra, hiszen jól játszottak, és megérdemelten győztek.

Jegyzőkönyv:

Naturtex-SZTE-Szedeák – Alba Fehérvár 68-99 (17-32, 23-21, 7-18, 21-28)

Szeged, 1000 néző
Vezette: Papp P., Hegedűs T., Gál J.

Naturtex-SZTE-Szedeák: Gilchrist 7, Gurley 9/3, Tanács 6, Dukics 1, Csorvási 15 Csere: 21/6, Kiss Zs., Vida 3, Csorvási 6/3, Jakab, Wirth. Vezetőedző: Molnár József

Alba Fehérvár: Moore 17/9, Wood 21/9, Hollis 12, Szabó 13/9, Keller Á. 11 Csere: Supola 8/6, Juhos 6/6, Lekli 4, Medve 5/3, Bódi 2. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Edzőszemmel:

– Az volt a gond, hogy nem hittünk abban, hogy meg tudjuk verni a fehérváriakat. Az első félidőben adtunk nekik 15 pont előnyt, aztán csak kapaszkodtunk a meccsben. Nagyon tiszteltük a vendégeket – nem kellett volna. Gratulálok az ellenfélnek, nagyon jó csapat, de szorosabb meccsre számítottam. – Molnár József a Szeged vezetőedzője

– Az első negyedben eldöntöttük a meccset, a harmadikbeli védekezésünkkel pedig megerősítettük a győzelmünket. Jól mentek a külső dobások is, de mindig vannak olyan elemei a játékunknak, amivel nem vagyok elégedett. – Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

A young girl cleans steps as people bow before the statues of late North Korean leaders Kim Il-Sung (L) and Kim Jong-Il (R) as the country marks 'Victory Day' at Mansu hill in Pyongyang on July 27, 2017. - July 27, which is the 64th anniversary of the signing of the Korean Armistice Agreement, is a public holiday in the nuclear-armed North and celebrated as Victory Day. (Photo by Ed JONES / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.