Sport

SAPA Fehérvár: Ez férfimunka volt!

Az EBEL 13. fordulójában a rekordbajnok KAC együttese ellen kétgólos hátrányból felállva nyert a SAPA Fehérvár AV 19 gárdája.

A találkozó kezdő korong bedobását egy élő legenda, a 77 esztendős Kárpáti György háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó végezte el, megadva ezzel a meccs alaphangját.

A 15. percig inkább a KAC veszélyeztetett, aztán váratlanul előnyhöz jutott a Volán. Mihály Árpád körbekorcsolyázta a kaput, majd Eric Johansson elé adott, aki négy méterről a kapu közepébe lőtt. Gyorsan jött a válasz, egy emberelőnyös helyzethez szinte öt másodperc alatt álltak fel a vendégek, és pillanatok alatt ki is használták Jamie Lundmark révén.

A második harmad előtt stílusosan a kétszeres olimpia bajnok tornász Magyar Zoltáné volt a főszerep, ő dobhatta be a korongot. A folytatásban szinte lekopírozták a vendégek az első játékrészben lőtt góljukat, ugyanis megint 18 másodperc elég volt ahhoz, hogy kihasználják emberelőnyüket. Most Frank Banhamet küldték ki, és Tyler Spurgeon vette be Bálizs Bence ketrecét. A 33. percben tovább növelte előnyét a vendégcsapat, Juraj Durco díszkíséretében játszottak össze a Geier fivérek, a végállomás ezúttal egy pontos centerezés után Paul Schellander volt, aki nem hibázott.

A záró húsz percet Berki Krisztián indította el, a londoni olimpián lólengésben aranyérmes tornász dobta be a pakkot, és ez úgy tűnik szerencsét hozott. Lendületesebben kezdett az addig kissé álmatag iramot diktáló Fehérvár, ennek köszönhetően a 45. percben Benk András volt eredményes, életben tartva a hazai reményeket. Innentől kezdve begyújtotta a rakétákat a kék-fehér alakulat, sorra vezették az akciókat Andy Chiodo kapujára. Negyven másodperccel a vége előtt levitte kapusát a Volán, és tizenegy másodperc elteltével már gólnak örülhetett a zsúfolásig megtelt Jégcsarnok. Ladiszlav Sikorcin passzát Harlan Pratt vágta be, így jöhetett a hosszabbítás. Ez nem hozott döntést, a büntető lövéseknél Johansson találatára Lundmark válaszolt, de Sofron István értékesítette a harmadikat, ezzel eldöntve a mérkőzést.

A Fehérvár új edzővel a palánk mögött diadalmaskodott, ám ez a siker leginkább a szív, és az akarat győzelme volt. Az első két harmad után fantasztikus húsz percet produkált a csapat, s nem véletlenül simultak ki a ráncok a mérkőzés után Ocskay Gábor arcán. Ő tudja csak igazán, hogy ez a siker úgy kellett, mint egy falat kenyér. Ezzel talán elkezdődött egy új korszak, és kiegyenesedik az eddig kissé görbére sikeredett mérleg. Azt már csak úgy mellékesen említjük meg, hogy a Klagenfurt sorozatban ötödször kapott Székesfehérváron.

Jegyzőkönyv:

SAPA Fehérvár AV 19 – EC Klagenfurt AC 4–3 (1–1, 0–2, 2–0, 1–0) – szétlövés után

Székesfehérvár, 3422 néző

Vezette: Jelinek, Kamsek, Hofer (osztrákok), Lesnjak (szlovén)

SAPA Fehérvár AV 19: Bálizs – Horváth A., Hetényi P. 1, Ladányi, Vas M., Sofron 1 (1) – Pratt 1 , Durco, Mihály Á. (1), Johansson 1, Banham (1) – Pozsgai, Tokaji, Kovács Cs., Metcalfe,  Sikorcin (1) – Németh A., Orbán, Magosi Hajós, Bailey, Benk 1. Vezetőedző: Jan Neliba

EC Klagenfurt AC: Chiodo – Myers, Furey, Lammers, Koch (1), Lundmark 1 – Reichel (1), Kirisits, Harand, Schuller, Pirmann – Hundertpfund (1), Schumnig, Scofield,  Spurgeon 1, Gagner (1) – Isopp, Ratz, M. Geier (1), Schellander 1, S.Geier (1). Vezetőedző: Christian Weber

Kiállítások: 8 perc illetve 6 perc

Edzőszemmel:

– Nagyon fontos győzelmet arattunk, egy nagyon erős ellenfél ellen. Az első két harmadban a Klagenfurt egy kicsit jobban korcsolyázott, mint mi, de ettől függetlenül igen büszke vagyok a fiúkra, mert hátrányból álltunk fel, és ez azt mutatja, hogy hatalmas lelkierőnk, és tartásunk van azzal, hogy a végén meg tudtuk nyerni a mérkőzést. Elsősorban a védekező játékot szeretnénk javítani, ösztönözni kell a játékosokat, hogy ezen a téren is javuljanak, és hátul is biztosan álljanak. Ugyanez vonatkozik a támadójátékra is, jobban kell harcolnunk, többet kell kapura lőnünk, és pontosabban. Fantasztikus volt ilyen közönség előtt játszani, látszik, hogy fehérváron élnek-halknak a hokiért. Ez nagyon sokat jelent a csapatnak, és számomra is inspiráló.  – Jan Neliba a Fehérvár edzője

–  Sajnos egy megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, megvolt a lehetőségünk arra, hogy belőjük a negyedik gólt, akkor a mindkét pont a mienk lett volna. A kapuvasat is eltaláltuk, az ellenfél gyakorlatilag az első kapura lövéséből megszerezte a második gólját. Ez fellelkesítette őket, és hosszabbításra tudták menteni a találkozót. Ez a két fordulópont döntött. – Christian Weber a Klagenfurt edzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik