Sport

Ocskay: Vége a fürdőkúrának!

Káldor András
Káldor András

2012. 10. 17. 19:12

A Sapa Fehérvár AV 19 csapatánál hivatalosan is bemutatták az új vezetőedzőt, Jan Nelibát. A szakember háromszoros cseh és egyszeres szlovák bajnok.

Korábban a témában:

Lehull a lepel! – hangzott el sejtelmesen a SAPA Fehérvár AV 19 szerdai sajtótájékoztatóján, ahol a klub bemutatta a csapat új vezetőedzőjét, a cseh Jan Nelibát, akivel 2013. március 31.-ig kötöttek szerződést. A szakember amúgy már vasárnap megtekintette a gárda győztes meccsét a Graz99ers ellen, és délelőtt, pedig már megtartotta első edzését is.

Ocskay Gábor szakosztály-igazgató a Fehérvár24 kérdésére elmondta, hogy az edzőváltás után a játékos keretben nem terveznek változást, ennek ellenére minden előfordulhat – tudtuk meg. „A hétvégén, egy csapatértekezleten elmondtam a fiúknak, hogy a vezetőedző cseréje nem kimondottan az ő hiányosságai miatt következett be. Azért ebben van egy-két szelete a játékosok közül is néhányuknak. Bízom abban, hogy ez az új helyzet mindenkiből kihoz mindent, és koncentráltabbak lesznek, főleg a hétköznapi munkában, és természetesen fontos, hogy a mérkőzéseken nyújtott teljesítmények is javuljanak. Mindig is játékos párti voltam, de csak egy bizonyos határig. Ez kétoldalú, mivel a városvezetés, a szak, és klubvezetés a körülményekhez képest minden feltételt biztosít. Nagyon nagy nehézségekkel küzdünk évek óta, ezt éreznie kell mindenkinek, aki ide tartozik, és itt szeretne játszani, ezért az elvárás, hogy száz százalékig tegyenek meg mindent! Itt „lavóros Széchényi-fürdős” kúrák nem férnek bele, oda egy másik szanatóriumba kell menni!” – fogalmazott élesen a sportvezető. „Itt rendet kell tenni, nagyon örülök annak, hogy érkezett egy kemény, keleti, nagy tudású vezetőedző lesz most a csapatnál, és egy kicsit más világ jön ezután. Itt egyik percről a másikra még nem várhatóak komoly változások, biztosan megkérdezi azok véleményét, akikre ad. Nagyon optimista vagyok, mert, aki látta vasárnap a mérkőzést, az egy egész más fehérvári csapatot látott, mint az előző mérkőzéseken. Ez az, amit vártunk, és nem énekelve, dalolva tettük meg ezeket a lépéseket, de sajnos ez benne van a sportban. Kevin Primeaunak ezúton is köszönöm, mert két évet itt dolgozott, és vele értük el a klub legeredményesebb EBEL szezonját. Mindenesetre most eddig úgy tűnt, hogy ebből a történelmi múltból szeretnénk megélni, de ezek már bekerültek a históriás könyvekbe, a következő cél viszont az, hogy pénteken a csapat itt a jól teljesítsen, és az a háromezer ember, aki kijön a meccsre mosolygós arccal menjen haza a lefújás után” – hangsúlyozta Ocskay Gábor.

„Ami pedig az új edző személyét illeti: azért döntöttünk Jan mellett, mert munkából jött, tehát aktív edző, vezetőedzőként tevékenykedett, s már többször látta a csapat mérkőzéseit. Azt azért megjegyezném, hogy nem vagyunk egy edzőfaló klub, mégis dolgozott már nálunk tengerentúli és nagyon sikeres kelet-európai szakember is, de most úgy éreztük, ez az út járható leginkább. Minden edzőnek megvannak a maga elképzelései, elemei, minden szakember másképp fűszerezi az ételt, így most csak reménykedhetem benne, hogy egy nagyon jó szakácsot igazoltunk, s egy nagyon finom étel készül el március végére…” – tette hozzá a szakosztály-igazgató.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.