A svájci sportvezető a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) múlt heti helyszínbejárásával kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy Szocsiban olyan a helyzet, mint az építkezések megkezdése előtt.
Még a versenyhelyszínek sincsenek készen – tette hozzá Gian Franco Kasper, aki azt mondta, a síugrók pályáján nem épült még meg a bírói torony, amelynek eredetileg a decemberben sorra kerülő Világkupán már állnia kellene, és jövő februárra véglegesen kész kellene lennie.
“Mindemellett jelenleg úgy áll a helyzet, hogy a síugróversenyeket építéstechnikai, illetve biztonsági és közlekedési hibák miatt csupán 7500 néző követhetné a helyszínen” – fogalmazott a FIS elnöke. Ebben már benne vannak az újságírók, a szponzorok és az olimpiai család tagjai; a NOB-nak így előre meg kellene határoznia, hogy ki lehet ott és ki nem – tette hozzá.