Sport

Kosárlabda: Már látszik az alagút vége

Az Alba Fehérvár ugyan hétpontos vereséget szenvedett a CSM Oradea csapatától, de már egy sokkal összeszedettebb kék-fehér gárdát láthatott szurkolótábora, mint legutóbb.

Csütörtökön mutatkozott be az újjáalakuló kék-fehér gárda a Vodafone Sportcentrum közönségének, és bizony még igencsak sok volt az ismeretlen arc azon szurkolók számára, akik most találkoztak először a játékosokkal. Nem véletlen, hogy kérdezgették egymást – a meccs előtt, összeállítás híján – vajon az „ötösben” játszó játékos az a Medve Máté, vagy esetleg a Lekli József.

Kezdjük azonban egy rossz hírrel: Josiah Turnert kirúgta a klubvezetés. Már azt csicseregték a madarak a csütörtöki, Kaposvári KK elleni mérkőzés után, nem valószínű, hogy a 20 esztendős amerikai irányító hosszú ideig tagja marad a csapatnak. Ez olyannyira valósággá vált, hogy vasárnap este nemhogy a csarnokban nem láttuk, hanem információink szerint már haza is utazott. „A játékossal sorozatos fegyelmezetlenségei miatt a klub szerződést bontott.” – közölte Halm Rolland szakosztály-igazgató.

Megérkezett viszont a válogatottal a nyarat töltő center Szabó Zsolt, és már pályára is lépett. Leigazolásával a négyes poszton szóba jöhető egyik legjobb hazai kosárlabdázó érkezett Dzunics Braniszlav csapatába. Szabó alapembere volt a tavaly ezüstérmes Falco KC-nak, az alapszakaszban 12.2 pont- és 6.5 lepattanó-átlaggal, a rájátszásban, ahol a bajnoki döntőig menetelt csapatával ezek a mutatók 10.8 és 6.1 voltak. Nem vitás elkélt már egy igazi center a csapatban, mert a Kaposvári KK elleni első hazai meccsen igencsak csikorogtak a kerekek. Ennek egyik fő oka, pedig abban rejlett, hogy egész egyszerűen nem volt a keretben egy klasszikus ötös posztot játszó legény sem, így sokkal sebezhetőbb volt a palánk alatt az Alba. Bízhatnak abban a szakemberek, hogy Keller Ákos térdműtéte után rehabilitációs munkát végez, nagy valószínűséggel a bajnoki rajton már erősítheti az Albát.

Így eléggé nagy meglepetést keltett, hogy a korántsem összeszokott gárda az első negyedet nemcsak megnyerte, hanem bíztató játékot is nyújtott. A folytatásban sem játszott alárendelt szerepet a csapat – főleg annak fényében, hogy legutóbb Nagyváradon méretes vereségbe szaladtak bele (57-93). A fordulásra is megtartotta korábban szerzett előnyét a Fehérvár (28-27), elsősorban Cor-J Cox játékának köszönhetően, aki 14 pontot termelt.

A nagyszünetet követően valamelyest magához tért a vendég együttes, és elsősorban Daniel Billon, valamint Silviu Lupusavei kosaraival átvették a vezetést. Mégis úgy kezdhették az Albások a záró tíz percet, hogy nyolc pontot vertek ellenfelükre, a végén slusszpoénként Bódi Ferenc kezdőkörből dobott triplájával. A negyedik negyedre aztán fokozatosan vesztettek erejükből a fehérvári legények, Supola Zoltán ráadásul megsérült, így Medve Máté volt az egyedüli irányító. Kevés pontot dobott az Alba ebben a játékrészben, és ez döntőnek bizonyult, így nem sikerült a visszavágás, ám a csapatnak voltak már egészen jó percei, amely feltétlenül reményt ad a jövőre nézve.

Jegyzőkönyv:

Alba Fehérvár – CSM Oradea 56-63 (15-13, 14-14, 21-15, 6-21)

Székesfehérvár, 600 néző

Vezette: Kisteleki G., Makovszky, Tőzsér

Alba Fehérvár: Medve 6, Cox 14, Hollis 7, Juhos 2, Lekli 3

Csere: Keller V. 2, Supola 7/3, Szabó Zs. 12/9, Bódi 3/3

Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Oradea: Franklin 2, Billon 13/3, Lazar 3, Pesic 10/6, Pasca

Csere: Topcov 1, Lupusavei 26/18, Navickas 2, Stefanovic 2, Tibarna 4

Vezetőedző: Cristian Achim

Az eredmény alakulása: 4. p.: 4-8, 8. p.: 13-8, 12.p.: 17-16, 17. p.: 24-21, 22. p.: 29-32, 27. p.: 40-38,  32. p: 52-42, 36. p: 52-54, 39.p: 56-57.

Edzőszemmel:

– Az első félidőben főleg, de a meccs egészében elfogadhatóan játszottunk, a vége felé, amikor Medve Máté elfáradt, és Supola Zoltán megsérült már nem volt irányítónk, és kissé kaotikussá vált a játékunk. Ettől függetlenül a mérkőzés jól szolgálta a felkészülésünket. –  Dzunics Braniszlav az Alba Fehérvár vezetőedzője.

– Jobban játszott a Fehérvár, mint legutóbb, mi a pénteki Paks elleni meccs után nehezebben vettük fel a rtimust, de szerencsére mindig volt olyan, aki átlendítse a csapatot a holtponton. – Cristian Achim a CSM Oradea vezetőedzője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik