Sport

Turner szerződést kapott

Lejárt az amerikai irányító próbajátéka, Dzunics véglegesen vele képzeli el a szezont.

Egy kevésbé jó, valamint egy igen jó meccse volt Josiah Turnernek a hétvégén, Nagyváradon megrendezett Antonio Alexe Emléktornán. A Paks ellen még meglehetősen idegenül mozgott, ellenben a BT Kolozsvárnak 30 pontot dobott, és jó benyomást keltett. A torna záró meccsén is tesztelni szerette volna Dzunics Braniszlav, az Alba-Fehérvár edzője, ám egy kisebb sérülés keresztülhúzta a számítását.

„Az első meccsen Lorenzo Williams ellen nem volt könnyű dolga, de a második találkozón már nagyon jól játszott. Bízom benne, így marad a csapatnál. Vele képzeljük el a következő szezonban az irányító posztot.” – nyilatkozta a kék-fehérek mestere.

Az Alba Fehérvárral kapcsolatos hír, hogy Cor-J Cox megérkezett Fehérvárra, és bekapcsolódott a csapat munkájába. A kettes poszton számításba vett, első európai évére készülő amerikai játékos próbajátékon győzheti meg képességeiről Dzunicsot.

A csapat csütörtökön 18 órától Székesfehérváron találkozik a Kaposvár együttesével, ez lesz az első hazai felkészülési mérkőzésük az előszezonban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik