A Somogyjád, a Kispest, a Dunaferr „A” és „B”, a Sümeg, az OSC, az Alba Java, valamint a házigazda Kodolányi részvételével rendezik a hagyományos felkészülési szezont záró tornát, amelynek az eddigi névadó mellé új támogatója is a nevét adta. „Az SKC Consulting Tanácsadó Kft. több mint 1,5 millió forinttal támogatja az évente megrendezendő felkészülési tornát és egyúttal a Kodolányi Masita FRKE-t is.” – nyilatkozta Nagy Róbert szervező, egyben a Kodolányi szakosztályvezetője. „Bízom abban, hogy az elmúlt években hasonlóan idén is egy a felkészülést jól szolgáló tornát sikerül lebonyolítani, mely az eredményeken és a szakmai hasznosságon túl jó szórakozást is nyújt majd a részvevő gárdáknak.” – tette hozzá a szakember.
A két csoport beosztása:
„A” csoport (Vörösmarty Ált. Isk.): Somogyjád, Kispest, Dunaferr „B”, Sümeg
„B” csoport (Felsővárpsi Ált. Isk.): OSC, Dunaferr „A”, Alba Java, Kodolányi Masita FRKE
