Sport

Idén is lesz La Grandi Kupa

A hagyomány folytatódik, szeptemberben ismét megrendezi a Kodolányi Masita FRKE nagyszabású felkészülési röplabdatornáját.

12. alkalommal találkozhatnak a röplabdabarátok a szeptember 15–16-án sorra kerülő megmérettetésen, melynek célja, hogy a bajnoki szezonra történő felkészülést szolgálja, és teret adjon a szakmai tapasztalatok cseréjének. 2011-ben a szlovák Komarno VK végzett az első helyen, míg a vendéglátó gárda a nyolcfős mezőny ötödik helyezettjeként zárt.

Az előző évekhez hasonlóan idén is várhatóan nyolc csapat vesz részt a tornán. Öt-hat összecsapás vár minden együttesre, a mérkőzéseket két nyert szettig játsszák, a jelenleg érvényben lévő pontszámítással, a döntő szettben is.

A kupa nevezési határideje 2012. augusztus 27., díja, pedig nyolcezer forint lesz csapatonként.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik