Sport

Dan Smith az EPT Barcelona Super High Roller fináléjának élén

Az amerikai profi, Dan Smith vezetésével rajtolhat el az EPT Barcelona Super High Roller fináléja.

A kilencedik PokerStars European Poker Tour szezon első fináléja Dan Smith vezetésével rajtolhat el, a nyolc döntőbe jutott zsugás az 1 millió eurós fődíjért játszik ma délután – írja a Poker.hu.

A második játéknapot rendezték az 50 ezer eurós barcelonai Super High Roller tornáján, az EPT történetének legnagyobb nevezési díjú versenyén még 36 zsugás térhetett vissza az asztalokhoz.

Mivel hét újravásárlás történt, így végül 43-an hajtottak rá a döntőbe jutásra. Az amerikai Steve O’Dwyer rendelkezett a legtöbb zsetonnal, egyedül ő törte át az első napon az egymilliós zsetonhatárt.

Az izgalmas játéknap folyamán sztárok egész hada volt kénytelen távozni, hogy csak a legnagyobb neveket említsük, Phil Ivey, Daniel Negreanu, Bertrand Grospellier, Jason Mercier, Jonathan Duhamel és Chris Moorman is a kiesés sorsára jutott.

Végül O’Dwyernek sem sikerült döntő asztalra jutni, ami nagyobb csoda volt, mint ha bejutott volna. A kezdő 1249 000 zsetonja ugyanis még a fináléban is remek stacknek ígérkezett volna, pláne úgy, hogy a végül a nyolc bejutó közül öten is kevesebb, mint egy millióval rendelkeznek.

A döntő asztalt végül Dan Smith kezdheti majd meg az élről, mögötte következik Mike McDonald és JC Alvarado. A „futottak még” kategóriát Erik Seidel, Mike Watson, Jim McCrink, Ilari Sahamies és Talal Shakerchi teszik ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik