Sport

Van, ahol egymillió eurót ér az olimpiai bajnoki cím

medál (medál)
medál (medál)

Egy-egy olimpián szerzett éremért cserébe nemcsak dicsőség jár, az évekig edző és végül sikereket elérő versenyzőket szinte mindenhol bőségesen megjutalmazzák.

Ma beszámoltunk róla: bizony megéri aranyat nyerni az olimpián trinidadi színekben, nem marad el a busás jutalom. A magyarok olimpikonjai, érmesek és helyezettek is várhatóan tisztességes jutalomban részesülnek.

Megpróbáltuk körbejárni, mely országokban mekkora díjazás jut a bajnokoknak. Az már első pillantásra is látható, minél kisebb az aranyesély, annál nagyobb összegeket ajánlanak fel a sportolóknak egy esetleges győzelemért.

Az Egyesült Államok az éremtáblázat élén végzett 46 arannyal 29 ezüsttel és 29 bronzzal, itt a győzelemért nagyjából 5,6 millió forintnyi dollár volt a jutalom, ami nem tartozik az élcsoporthoz – sőt.

Európában az olaszok jártak a legjobban, ők mintegy 42 millió forinttal lettek gazdagabbak, ekkora összeggel nyolc aranyérmet kellett honorálnia a taljánoknak. A másik véglet a házigazda britek, ők egy fillért sem kaptak, bármilyen jól is szerepeltek: hiába a 29 elsőség, mindössze a Royal Mail bélyegein láthatják viszont magukat.

A világon a legmagasabb pénzösszeget a grúzok kapták: 295 millió forint (egymillió Euró) ütötte a markát minden egyes éremtulajdonosnak, a kis ország versenyzői pedig egy arannyal, három ezüsttel, három bronzzal hálálták meg a rendkívüli jutalmat.

A grúzok szomszédságában, Azerbajdzsánban sem voltak szűkmarkúak: csaknem 270 millió forintnyi összeget ajánlottak fel az aranyért, ez az összeg a hazaiak mellett a külföldieket is megmozgatta, többen honosíttatták magukat a magas jutalom reményében. Az azeriek egyébként végül két aranyat szereztek.

A magas pénzdíjazás mellett néhány országban akadtak érdekes díjazások is, Indiában például az érmes olimpikonoknak edzői állást ajánlottak fel, így összesen hat új tréner már biztosan van a világ második legnépesebb országában. Ami viszont biztos, senki nem ért el első helyezést – két ezüst, négy bronz a mérlegük. Pénzdíjban is részesültek, az indiai csapat hivatalos szponzora, a Samsung India ajánlotta fel támogatását. Érdekesség továbbá, hogy India első sportlövészbajnoka, Abhinav Bindra dupla nyudgíjat fog kapni, illetve élete végéig ingyen utazhat az elsőosztályú légkondicionált indiai vonatokon. Bindra még 2008-ban nyert aranyat Pekingben.

Mongóliában a férfi sportolók még a katonaságot is megúszhatták egy esetleges éremmel, két ezüstérmük közül említést érdemel Tuvshinbayar Naidan, aki judoezüstje mellé elismerésként megkapta az államtól a 9999-9999-es telefonszámot.

Mindent összevetve bárki bármennyit is kap az érmekért, egy-egy siker jóval többet ér ennél, és nemcsak erkölcsileg: a jó szereplés vonzza a bőkezű szponzorokat, így az anyagiak miatt sem kell aggódnia az érmes olimpikonoknak.

Néhány érdekesség a korábbi olimpiákról:

– az 1936-os olimpia után színház- és villamosbérletet kaptak a magyar aranyérmesek, 1948-ban 10 ezer, 1976-ban 70 ezer, 1988-ban 500 ezer, 2004-ben pedig már tízmillió forint volt a jutalmuk. Eddig a pekingi siker ért a legtöbbet, 20 millió forint járt négy éve a győzteseknek.

– pekingi győzelméért a legjobban a dominikai Felix Diaz ökölvívót díjazták, aki hazája egyetlen olimpiai bajnokaként 31,3 millió forintnak megfelelő összegnek örülhetett az arany mellett. A spanyol győztesek is jól jártak, Rafael Nadal és négy társa átszámítva 23 millió forintot kapott fejenként. Oroszországban 18,5 millió jutott mind a 23 olimpiai győztesnek, míg a belgák egyetlen bajnoki aranyát elérő magasugrónak, Tia Hellebaut-nak 12,2 millió járt.

– az 51 arannyal taroló kínai házigazdák fejenként 11,9 millióval gazdagabban mehettek haza, az Egyesült Államokban négy éve sem kaptak “sokat”, ott 4,2 milliót ért egy arany, sőt, a németeknél még ennél is kevesebb volt a nehezen kiizzadt győzelem ellenértéke, mindössze 3,6 millió forint.

– a magyar sportolók közül egyébként Sors Tamás gyűjtötte össze a legtöbb pénzt négy éve, a paralimpikon 68 millió forintot kapott, mivel egy aranyat és két bronzot szerzett, valamint volt egy negyedik és egy ötödik helyezése is. Ezzel az összeggel Cseh Lászlót előzte meg, aki 14 millióval kevesebbet “keresett”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik