Sport

Itthon játszik a Videoton

Vasárnap eredetileg Egerben játszotta volna a fehérvári csapat következő bajnokiját, ám az MLSZ, helyt adva a csapatok kérésének, felcserélte a pályaválasztói jogot.

Ez az, amikor a kecske is jóllakik, és a káposzta is megmarad… Miután a Videoton FC csapata bejutott az UEFA Európa Liga utolsó selejtező körébe, és eséllyel pályázik a csoportkörbe jutásra, a Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága a minél sikeresebb szereplés érdekében helyt adott a klub kérelmének.

A negyedik fordulóban, a nemzetközi kupaszereplés különös méltánylást érdemlő szempontjára tekintettel, a pályaválasztói jogot felcserélve augusztus 19-én, vasárnap 18.30.-i kezdettel Videoton FC – Egri FC összecsapást rendeznek Székesfehérvárott. A Tranbzonspor elleni első, idegenbeli mérkőzés előtt négy nappal így nem kell hosszú utazást tenni a piros-kék együttesnek.

Más kérdés, hogy az egriek is jól jártak ezzel a cserével, mivel jelenleg nincs villanyvilágítás a Szentmarjay Tibor-stadionban, így albérletbe kényszerülnek. Nem mindegy tehát, hogy nem idegenben kell a bajnokság esélyese ellen játszaniuk hazai pályán, hanem márciusban nagy valószínűséggel már telt ház előtt fogadhatják a fehérvári gárdát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik