Sport

Óriási akaraterő, fontos győzelem kézilabdában

A magyar férfi-kézilabdaválogatott kedden, ebédidőben Dél-Korea ellen játszott a londoni olimpián és Lékai vezérletéve 19-22-re győztek.

Fantasztikus fegyvertény! Dél-Korea ellen kedden kora délután hátrányból állt fel a magyar férfi-kézilabdaválogatott és végü háromgólos győzelmet aratott. Így a dánok elleni vereséget követően már a magyar csapatnak is van győzelme a csoportban!  A 22-19 es győzelem, különösen az első félidő állását (9-7 oda) és támadójátékát figyelembe véve igazi hőstett. A magyar csapat igazi csapatként működött, saját “hajánál fogva húzta ki magát a 11 perces gólnélküli gödörből”, és erre csak az a csapat képes, amelyik igazi csapat! Hiszen ma nem volt olyan gördülékeny, jó játék, mint amit vártunk, de mégis sikerült megtörni az ellenfelet, sikerült ráeröltetnie Mocsai Lajos csapatának akaratát a koreaiakra!

Lékai Máté pályára küldése támadásban kimondottan jó húzás volt Mocsaitól, hét próbálkozásából ötször volt eredményes – mellesleg négy gólpasszt is adott -, ezzel a magyar csapatból ő szerezte a legtöbb gólt. Mikler Roland bravúrjai, 47 százalékos teljesítménye óriási erőt adott, míg Nagy Laci ugyan “csak” három gólt lőtt, de három gólpasszával és két hetest érő betörésével ő is sokat tett hozzá.

Megmaradt hát az esély a legjobb nyolc közé jutásra, de tudni kell, a januári Európa-bajnokság 2-3-4 helyezettje, a szerb, a horvát és spanyol csapat vár még Lékaiékra, úgyhogy irgalmatlanul nehéz lesz.

Eredmény és a magyar csapat glövés/gól statisztikája:

Dél-Korea-Magyarország 19-22 (9-7)

Magyarország: Mikler Roland (36/17 – 47 %) – Császár Gábpor (4/4), Ilyés Ferenc (2/0), Mocsai Tamás (2/0), Ivancsik Gergő (6/4), Harsányi Gergely (1/1), Perez (4/1) Nagy László (5/3), Gulyás Péter (2/0), Vadkerti Attila (2/1), Zubai Szabolcs 3/3), Lékai Máté (7/5),

 

 

Az alábbiakban olvashatja a mérkőzés élő, szöveges közvetítését:


60. perc: Úristen, Támadnak a koreaiak, de megint labdát szerzünk. Az ellentámadásból ki más, Lékai teszi fel az i-re a ponto!!! Még marad egy fölé koreai részről, de győzelem a vége!!! 19-22

59.perc: 1:13-al a vége előtt Mocsai időt kér, kellett, mert feszülünk! De ugye mi támadunk. A koreaiak lépéshibát reklamálnak, amikor nem tudjuk megjátszani az üresbe futót és elvesztjük a labdát.

59. perc: Letámadnak a koreaika, Mocsai ütközik félpályánál, elveszik tőlünk a labdát. Aztán megint ellenünk ítélne és kapott gól a vége: 19-21

58. perc: Eladjuk a labdát, a lerohanásból gólt lőnek. 18-21

27. perc: Kapaszkodnak a koreaiak. A montenegrói bírók másodszor küldeik le Nagy Lacit, de labdát szerzünk: Zubai zseniálisan leolvasta hova jön a passz!!!

56. perc. Mikler két másodpercen belül kétszer véd óriásit, megint mi támadhatünk. Megtörhetjük most az ázsiai csapatot ha betalálunk!! És igen!!! 17-21

55. perc: Lékai passzából Császár növeli újra három gólosra az előnyünket!! 17-20

53. perc: Zúg a hajrá magyarok, London magyar lett egy órára itt, amikor a koreaiak zúgó kapufa után megszerezzük a labdát. Sajnos gólt nem lövünk belőle. Jön az ellentámadás, ami rendkívül passzív, már másodpercek óta fent a bírók keze mégsem veszik el, oszt ha már így van belövik. 17-19

51. perc: Időt kérnek a koreaiak, hogy kibillantsenek minket a játékunkból. A magyar csapat láthatóan feszült, de hangosan bíztatják egymást a játékosok.

50. perc: Mikler véd, most éppen fele-felében fogja a labdákat. Táadhatunk megint!! Nagy Lacira külön figyelnek, de megindul, kilépnek rá, és az így támadó rébe betörő Lékait szolgálja ki, aki beveri!! Hárommal megyünk, ilyen még nem volt!! 16-19

49. perc: Ivancsik megint betalál!! 16-18

48. perc: Nem sikerült megfejteni hogy miért, amikor Mikler véd egyet bravúrral, az ellentámadásból Ivancsik talál ba. Ülünk a hullámvasúton, most mi vagyunk felül – vezetünk!!! 16-17

47. perc: Nyerni kell minden áron, mert a szerbek, spanyolok, horvátok ellen még nehezenn lesz!! Közben labdavesztés itt, landavesztés ott, megint mi támadunk a vezetésért. Zubai és Park mérgében összeérinti az orrát, ezt nem szabad, mindkettőt kiállítják. Ki tudja miért elveszik tőlünk a labdát…

46. perc: Még mindig előnyben, amit Lékai tálal Zubai elé tálalt passzából utóbbi értékesít. Egyenlítettünk 16-16

45. perc: Meg kéne nyugodni!!! Nagy Laci próbálja hátára venni a csapatot, betörést kezdeményez, ellövi, gól, de a bírók nem adják, meg. Viszont hetest adnak nekünk és kiállítanak egy koreait. Császár megint beveri a hetest! 16-15

44. perc: Megint kihagyunk és az ellentámadásból gólt kapunk, újra a koreaiak vezetnek, ráadásul kicsit később bevágnbak még egyet 16-14

43. perc: Eom lő nyolcról hatalmas kapufár, majd pár másodperccel ugyanő gólt. 14-14

43. perc: Időt kérnek a koreaiak, amitől megnyugszanak, és beverik, az ellentámadásból Nagy Laci eredményes. Marad az egy gólos vezetés 13-14

42. perc: Ivancsi szemfülesen tálal a beállós Zubainak, aki nem hibázza el. 12-13

40. perc: Az ellentámadásból Lékai kap labdát éppen lefodulna, amikor hatalmasat kapott. Picit megijedtünk, de szerencsére kemény gyerek ez a Lékai. Folytatjuk a támadást, de Nagy Laci 11-ről fölé dobja.

40. perc: Fütyül a magyar közönség, egy hatoson belülre kerülő labdát szándékos hazaadásnak minősítenek a bírók, és visszadják a labdát az ellenfélnek. Ebből hatalmas gólt lőnek. 12-12

39 perc: Lékai támadásba történő beállítása jó húzásnak bizonyult. 11-12 ide

38. perc: Megint hetest ítélnek ellenünk, ezt most belövik: 11-11

37. perc: Újra vezetünk! Kapufát dobnak, amiből Ivancsik lerohan és kíméletlenül bevarrja a ziccert. 10-11

36. perc: Hetes ott, hetes itt – nálunk Harsányi volt bent a hatoson belül és…… Mikler megint kivédi!!!!!!!! Az ellentámadásból egyenlítünk!! 10-10

36. perc. Mi is kapunk egy hetes – Császár belövi 10-9

34. perc: Nem sikerült gólt lőnünk, mert mintha belül védekeztek volna és erre Ivancsik megtorpant, labdát vesztettünk. Az ellentámadásból Ilyés blokkol remekül, de az indítását elcsípik. Az ellentámadásból átlövik a falunkat. 10-8

33. perc: Woo lövi talpról fölé, de a sporik belül védekezésért büntető ítél, amit Mikler hárít!!!!!!!

32. perc: Gól!! Lékai Máté átlövésből szépít 9-8

31. perc: Labdát szerzünk, de belefujnak, majd elveszik a labdát Koreától.

Második félidő: Korea kezd!

Első félidő összefoglalója: A magyar csapat védekezésével semmi gond nincs, de a támadásvezetéssel annál több. Sokszor nem tudunk mit kezdeni a koreaiak rendkívül aggresszív nyitott védekezésével. Ellenszerként Mocsai több beörést javasolt, amelyeket sikerült is megvalósítani, de ziccerben többször is hibáztunk. Csapatunból egyedül Nagy László két gólos, Császár, Zubai, Vadkerti, Perez, és Ivancsik egyszer-egyszer volt eredményes. 35 százalékos hatékonysággal lőttünk kapura – ez katasztrófa. A hét gól egy félidő alatt rendkívül kevés, nem árulunk el nagy titkot, ennél több kell a második félidőben.

30. perc: 7 másodperrcel a vége előtt megint gól kapunk és nem marad időnk szépíteni. Vége az első félidőnek. 9-7

29. perc: Hátárnyból is próbálkozunk, de Gulyás védését védi Park, szerencsére ők is hibáznak, így megint mi jöhetünk, amikor kiegészülünk végre. Gulyás passzából Lékai tör be, de hatalmas ziccerben lövi a kapusba!

27. perc: Az időkérés után Nagy Laci állítja meg 7 méterest és kiállítást érően a koreait – értékesítik is 8-7

25. perc: Mikler ismét véd, 56 százalékos eddig a statisztikája, parádé!! Időt kérnek a koreaiak miután Illyés, aki ezen az olimpián még nem lőtt gólt rálövi, de Park kapus hárít. Nem mellesleg ő is 58 százalékkel hárítja a magyar próbálkozásokat.

23. perc: 13:21-nél hátrányból lőttök az utolsó gólunkat, egyszerűen nem tudunk támadásban mit kezdeni a gyorslábú koreaikalal, amikor Vadkerti végre betalál. 11 perces gólcsend tört meg! 7-7

22. perc: Vadkerti szélről tör be a beállós helyére, tökéletes passzt kap, megfordul, ziccerben ejt – fölé… Az ellentámadástból Ko lő, de mikler véd. Ronanunk mi is a megint labdát vesztünk. Lassan tíz perce tart a gólcsend, amikor Lee szerencsére kapufát lő!

20. perc: A védekezés rendben van, monja a kapitány a támadásban kér nagyobb odafigyelést és beadagolja a gyógyszert a nyitott védekezés ellen. Ennek ellenére elvesztjük a labdát. Jöhetnek a koreaiak és balról nulla szögből veszik be Mikler kapuját. 7-6

20. perc: Mikler újra véd, hátha most metörjük a 6 perce tartó gólcsendünket. A koreaiak nyitottan védekeznek, amit mi pillanatnyilag nehezen tudunk feltörni. Mocsai kapitány időt is kér!

18. perc: Mocsai most megcsinálta a nehezét, de estében kihagyta a helyzetet. Megint lerohannak a koreaiak: 6-6

17. perc: Mocsai próbál a háta mögött passzolni, amit elcsíptek a koreaika, és Miklerrel szemben nem hibázta. 5-6

15. perc: Kiegészültünk miközben a koreaiak kapufát dobnak. Az ellentámadásból mi is faragjuk a lécet Gulyás révén. Az első percek hatalmas góltermelése kicsit alábbhagyott.

13. perc: Még mindig hátrányban passzolgatunk a koreai hatosfal előtt, amikor a játékvezetők passzív játékot jeleznének, de az utolsó pillanatban Nagy Laci 10-ről bődületes nagy gólt lő hátrányból!! 4-6

12. perc: Ki látott már ilyet! Labdát szerzünk, nálunk maradhat a labda, Zubait mégis kiállítják. Hátrányba kerültünk, de lagalább nálunk a labda, amit aztán elvesztünk. A koreaiak kímáletlenül kihasználják a létszámfölényt 4-5

10. perc: Kiegészült Korea, Mikler harmadik remek védését mutatja be. A kontárból Nagyot faultolják, de a síp néma marad, így labdavesztés és akoeai kontra a vége. Kapunk előtt ők is hibáznak. Gyors indításinkból Nagy Laci eredményes! 3-5

7-9. perc: Kiállítják Yeungot, de kihagytuk az első előnyös helyzetünket. A koreaiak ölik persze a játékot. Mikler védi a próbálkozásukat. Megint mi támadunk, de megint nem tudjuk értékesíteni az előnyt. Ez az előny elszállt.

6. perc: Gulyás ellen mintha támadót vétettek volna a dél-koreaiak, de a bírók nem így látták, a lepattanót azonnal bevágták. 3-4

5. perc: Potyognak a gólok. Gyors adok kapok, már 2-4 ide!!

1. perc: Nagy Laci megadja az alaphangot, bejátszik középre és gól! 0-1

Köszöntjük olvasóinkat, megkezdődött a mérkőzés!

Előzetes: Vasárnap este után újra pályára lép a magyar férfi-kézilabdaválogatott. Mocsai Lajos fiai az első találkozójukon nagy csatában kikaptak 2012 Európa-bajnokától, Dániától, azonban gyorsan tovább kell lépnie a fiúknak, mert kedden már Dél-Korea lesz az ellenfél. Az ázsiai válogatott is vereséggel kezdett a B csoportban, Horvátország 31-21-re nyert a nyitó körben.

A győzelem igencsak fontos lenne ebben a kiegyenlített mezőnyben, hogy a magyar együttes elérje a célkitűzést, a negyeddöntőbe kerülést.

Beharangozó írásunkat ITT olvashatod.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik