“A tavalyi kupaszereplésünk összköltsége 18 millió forint volt, ez kéthavi fizetésnek felelt meg, amit nem tudtunk kifizetni a játékosoknak. Nem szeretnénk kockáztatni, hogy újra ilyen helyzet álljon elő” – nyilatkozta Novák Ferenc, a Honvéd szakosztály-vezetője a vlv.hu oldalnak.
“Ami a tavalyi tartozásokat illeti, minden érintettel írásban megállapodtunk, és ez a szerződés tartalmazza a hátralékok kifizetésének ütemezését, egyébként ez is az egyik oka annak, hogy a nemzetközi tornán nem indulunk, hiszen ezt a pénzt ki kell gazdálkodni” – tette hozzá a sportvezető.
A Honvéd helyét az Eurokupában a bajnokság hatodik helyezettje, a Szolnoki Dózsa-Közgép foglalhatja el, amely minden bizonnyal él is a lehetőséggel. A második számú európai klubsorozatban két csoportselejtező-kör lesz, majd egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem.