Sport

Nincs győztese az új nemzeti stadion ötletpályázatnak

Nincs győztese az új nemzeti labdarúgó-stadionnal kapcsolatos városépítészeti ötletpályázatnak, a bírálóbizottság ugyanakkor három pályázatot díjazott.

Nagy Ervin országos főépítész, a bírálóbizottság elnöke a hétfői sajtótájékoztatón azt mondta: a beérkezett 23 pályamű közül egyetlen sem tudott a terület egészére teljes, kifogástalan megoldást kínálni, ezért nem osztottak ki első díjat.

A mostani ötletpályázat célja elsősorban városépítészeti, közlekedési kérdések tisztázása volt” – tette hozzá Nagy Ervin.A pályaművek alapján a bírálóbizottság azt állapította meg, hogy a tervezési program megvalósítható a területen.

A pályázat második helyezettje 4,5, a harmadik 3,5, a negyedik pedig 3 millió forintos honoráriumot kapott. A bírálóbizottság négy pályaművet “kiemelt megvételben”, s egyenlő arányban, 1,5 millió forint megvételi összegben, három pályázatot pedig “megvételben”, s egyenlő arányban, egymillió forint megvételi összegben részesített.

Az ötletpályázaton részt vett tervezőknek nemcsak a Budapesti Olimpiai Központ rekonstrukcióját, hanem egy egész városrészt – a Keleti pályaudvar, Stefánia út, Dózsa György út és Puskás Ferenc Stadion metróállomás közötti területet – kellett megtervezniük úgy, hogy a 2016-ra felépülő nemzeti labdarúgó-stadion városépítészeti és közlekedési szempontból is tökéletes helyre kerüljön.

Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos, a bírálóbizottság társelnöke úgy fogalmazott: a beruházás következő lépése az építészeti tervpályázat kiírása lesz, erre várhatóan kora ősszel kerül sor.

A tervpályázat során már nemcsak ötleteket, ajánlásokat, megfontolásra érdemes felvetéseket várunk majd a mérnököktől, hanem konkrét terveket” – mondta a kormánybiztos.

A városépítészeti ötletpályázat lebonyolítását az építész szakma javasolta, azért, hogy a későbbi tervpályázatot már ezen ötletek felhasználásával lehessen kiírni.

Vígh László áprilisban jelentette be, hogy a kormány döntése értelmében a Puskás Ferenc Stadion a helyén marad, s mellé egy új nemzeti stadion épül. Az elképzelések szerint a kiviteli tervekkel 2014-re, míg az aréna építésével 2016-ra készülhetnek el.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik