Sport

OB-re keszülnek az atléták

A hétvégén rendezik meg Szekszárdon az Országos Atlétikai Bajnokságot, ahol az ARAK is nagy számban képviselteti magát.

2012-ben az augusztus elejei londoni olimpia és a június végi Európa Bajnokság miatt korán, június 16.-17.-én lesz az Országos Bajnokság. Idén először az aktuális ranglistához köti a Magyar Atlétikai Szövetség a nevezéseket. Futószámokban 16-24, az ügyességi számokban 18 versenyzőt engednek rajthoz állni. Ennek köszönhetően még kiélezettebb küzdelmekre számíthatunk.

Az Alba Regia Atlétikai Klub 22 egyéni és 3 váltó nevezéssel vesz részt a hétvégi megmérettetésen. Legnagyobb eséllyel Babos Rita indul hármasugrásban, de címvédésre pályázik magasugrásban is. Dolgát nem csak ellenfelei, hanem elhúzódó Achilles sérülése is nehezíti. Farkas Dárius 5000 méteren próbálja megismételni tavalyi hatodik helyezését. A sprinterek, Turcsik Katalin, Frey Virág és Pálinkás Dóra egyéniben döntő eséllyel rajtolnak, váltóban viszont 4×100 méteren a lányok dobogóra pályáznak. László Dávid tavalyi ezüstérme meglepetés volt hármasugrásban, ezúttal  már az is annak számítana, ha dobogóra sikerülne kerülnie. Junior válogatottaink, Huszár Kitti, Hegedűs Ádám és Pintér Mátyás bizonyíthat a felnőtt mezőnyben is.

Sok még fiatalabb versenyző is lehetőséghez jut a hétvégén. A 15 esztendős Szabó Eszter, éppen az ARAK kupán futott 800-as kiemelkedő teljesítményével vívta ki az indulási jogot. A szintén serdülő Szabó Dániel 100 méteren, 4×100 méteren és 200 méteren is leteheti a névjegyét a felnőtt mezőnyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik