Sport

Visszavágnánk a szlovénoknak

Két győzelemmel kezdtek a magyar hokisok Ljubljanában, de a neheze még csak most következik: ma este a házigazda szlovénekkel csapnak össze.

Kettészakadt a divízió I-es jégkorong-világbajnokság mezőnye az első két nap után: Magyarország Ausztriával és Szlovéniával együtt 6 pontos, míg a japánok, a britek és az ukránok pont nélkül állnak a tabellán. A mai összecsapást megnyerő csapat tehát egy lépéssel közelebb kerülhet az áhított feljutáshoz. Kangyal Balázs nem is akart belemenni az ezt érintő számolgatásba. Az eddig remekül teljesítő magyar játékosok rendkívül óvatosan nyilatkoztak a meccsről:”Nekünk fognak esni, egy esélyünk van, ha csapatként dolgozunk. – mondta Ladányi Balázs.

“Nekünk is lehet pozitív a telt ház, tudjuk, hogy mit kell játszanunk, kis szerencsével képesek vagyunk megverni bárkit.” – vélekedett az EBEL gólkirálya, Sofron István. A csapat parádésan védő hálóőre is szeretne meglepetést szerezni, míg a svéd első osztályban játszó Hári János fogalmazott a legbátrabban: a szlovénok jónak tűntek, de így is nyerhetünk.


Kevin Primeau
szövetségi kapitány sem látja esélytelennek csapatát: “Most következik a favoritok elleni két nagy mérkőzés, pontokat kellene lopnunk tőlük. A szlovének ellen a telt ház nekünk is adhat erőt, a fiúk nagyon izgatottan várják a mérkőzést”. Primeau egyébként a válogatott gerincét adó SAPA Fehérvár AV 19 vezetőedzője is. Azé a csapaté, mely épp a több szlovén válogatott játékost is felvonultató Olimpija Ljubljana ellen esett ki az osztrák jégkorong liga rájátszásából. “Nagyon szeretnénk visszavágni, és ezúttal jól kijönni a párharcból” – reagált Primeau az EBEL-búcsúra.

Tétmeccsen még sosem sikerült legyőznünk Szlovéniát. Két éve ugyanitt Ljubljanában az utolsó mérkőzést játszottuk ellenük, 4-1-re győzték le akkor a magyar válogatottat, így ők jutottak fel az A csoportba. A legtöbb megkérdezett szurkoló egyébként azon a véleményen van, hogy egyáltalán nem várja el a győzelmet, de emellett mindenki abban reménykedik, hogy most fordul a kocka, és mi vesszük el a szlovének jókedvét.

Pálfi Rita (Ljubljana)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik