Sport

Új szakosztály, olimpiai érmes vezetőedzővel

Káldor András

2012. 04. 16. 21:52

A Fehérvár Rugby Club tagjai a februári 12.-ei közgyűlésen új szakosztály létrehozásáról döntöttek, az FRC-nek most már súlyemelő szakosztálya is van.

Korábban a témában:

– Játékosaink kérték, hogy foglalkozzunk versenyserűen súlyemeléssel, ami nálunk, rögbiseknél amúgy is a felkészülés része. Jómagam is súlyemelő voltam így kerültem ide Székesfehérvárra, majd ezután kezdtem foglalkozni a rögbivel.  A versenyzőket Bakos Károly, korábbi világklasszis súlyemlő készíti majd fel, ami garancia a minőségi munkához. – mondta Gyolcsos Ferenc, az FRC ügyvezető alelnöke.

A 69 esztendős Bakos Károly hétszeres magyar bajnok 67 és 82 kg közötti súlyhatáron olimpia bronzérmes 1968-ban Mexikóban, világ és Európa-bajnok, az Alba Regia SC szakosztályának feloszlása után – 1976-tól-1992-ig működött élt ez a szakosztály – most újra edzi a fiatalokat a Fehérvár Rugby Club súlyemelő szakosztályánál.

A Fehérvár Rugby Club a február 12-én tartott közgyűlésén egy súlyemelő szakosztály létrehozásáról döntött, amit az alapszabályában rögzített is, ezzel eleget téve egy alulról jövő kezdeményezésnek. Ezután március 9.-én meg is méretett a klub első két súlyemelője a BKV sporttelepén a Baczakó Péter Emlékversenyen. 69 kilogrammos súlycsoportban Szabó Gergely hat hibátlan gyakorlattal (szakítás 60 kg, lökés 75 kg), míg a 77 kilósok között Baranyai Sándor (szakítás 70 kg, lökés 95 kg) érte el a diákolimpiai nevezéshez szükséges szintet teljesítve ezzel az elvártakat. A Magyar Súlyemelő Szövetség még nem vette tagjai közé a szakosztályt, így a Kisbér Vállalkozók SE segítségével vehették részt a sportolók a minősítő versenyen. A Fehérvár Rugby Club vezetőinek célja, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező súlyemelés ismét meghonosodjék Székesfehérvárott.

Az edzések időpontja hétfő, szerda és péntek 16 óra, ahol az FRC sportelepén(Zombori út 21.) várják a 14 éven felüli érdeklődőket, fiúkat és lányokat egyaránt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Budapest, 2017. június 22.
Egy férfi ásványvizet iszik Budapesten 2017. június 22-én. Másodfokú hõségriasztást adott ki Szentes Tamás, az országos tisztifõorvosi feladatokért felelõs helyettes államtitkár június 22-én 0 órától június 26-án 24 óráig.
MTI Fotó: Mohai Balázs

Abnormálisan meleg lesz 2022-ig

This general view taken on August 15, 2018, shows abandoned vehicles on the Morandi motorway bridge after a section collapsed in the north-western Italian city of Genoa. 
At least 30 people were killed on August 14, when the giant motorway bridge collapsed in Genoa in northwestern Italy. The collapse, which saw a vast stretch of the A10 freeway tumble on to railway lines in the northern port city, was the deadliest bridge failure in Italy for years, and the country's deputy transport minister warned the death toll could climb further. / AFP PHOTO / Piero CRUCIATTI / AFP / Piero CRUCIATTI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.