Sport

Elvertük a japánokat

A divízió I-es vb-n a magyar jégkorong-válogatott 5-1-re győzött a Japán elleni nyitómérkőzésen.

Összefoglaló: Jól kezdett a magyar válogatott ezen a bivalyerős világbajnokságon, bő öt perc kellett ahhoz, hogy megszerezzük a vb első találatát. Magosi Bálint vette észre, hogy a korong a kapuvas tövében van őrizetlenül és közelről bekotorta azt. Kisvártatva Horváth András is betalált, így megnyugtató, 2-0-s előnnyel mehettünk az első szünetre.

A második felvonásban kétszer is betaláltak a japánok, azonban a játékvezető mind a kettőt érvénytelenítette. (Magunk közt szólva az első érvényes volt.) A játékrész közepén tovább növeltük az előnyünket, Sofron István emberfórból talált be, majd az etap záróakkordjaként Kovács Csaba értékesített egy előnyt.

Az utolsó felvonásban szép csendben csordogált a játék, a hajrában pörögtek csak fel a csapatok. Egy mesteri kontra végén Mihály Árpád lőtte meg az ötödik magyar gólt, majd Yanadori rontotta el Bálizs Bence hibátlan mérlegét, 5-1 lett a vége. Bálizs egyébként karrierje első világbajnoki mérkőzésén egyből a csapat legjobbja volt – az IIHF, vagyis a nemzetközi szövetség szerint is.

Eredmény – divízió I-es jégkorong-világbajnokság
Japán – Magyarország 1-5 (0-2, 0-2, 1-1)
Gólszerzők: Yanadori (58.) illetve Magosi (6.), Horváth A. (13.), Sofron (34.), Kovács Cs. (40.), Mihály (56.)


Az alábbiakban olvasható élő közvetítésünk és Kangyal Balázs mérkőzés előtti nyilatkozata!

Harmadik harmad: Folytatódik a meccs. Az etap ötödik percében Hári János cselezte be magát a kapu elé, majd lőtt, nagyot fogott a japán kapus. A harmad közepén kivédekeztünk egy kettős emberhátrányt. Bálizs védett nagyokat, egyszer pedig a jobb kapuvas húzott ki minket a slamasztikából. Újabb magyar gól, egy kontra végén Mihály Árpád talált be, így szűk öt perccel a vége előtt 5-0 ide!

Nem úsztuk meg kapott gól nélkül, takarásból mattolták Bálizst bő két perccel a végső dudaszó előtt. 5-1. Ez is lett a végeredmény, a magyar válogatott fegyelmezett játékkal nyerte meg a vébé nyitómeccsét!

Második harmad: Megy a második harmad, egyből növelhettük volna az előnyünket, ám Ladányi passza után kimaradt a ziccer. Négy a négyben megy a játék, szépítettek ugyan a japánok, azonban a játékvezető nem adta meg a gólt. Vagy azért mert kislesnek ítélte a spori, vagy azért, mert az ázsiai csatár belekorizott az amúgy jól védő Bálizs Bencébe. Na, a második harmad 10. percében újabb meg nem adott japán gól, ezúttal magasbot miatt. A sípmester azért a frászt hozta ránk, percekig nézte vissza az egyértelműt. Sofiiiii! Újabb magyar gól, Ladányi kétszer készítette le Sofron Istvánnak emberelőnyben, a második bomba már beakadt, 3-0!

Hoppá, a 35. percben elveszítette egyik legjobb védőjét a japán válogatott. Kawashima mellett ment el Sille, ez előbbinek valamiért nem tetszett és letarolta a rutinos védőt. Fejre irányult az ütés, így idő előtt mehetett zuhanyozni. Góóóól! Ismét emberelőnyből, ezúttal Kovács Csaba lőtte ki a hosszút “ladányis” szögből, 4-0 ide! Mindez az második harmad utolsó percében történt.

Első harmad: Nem kellett sok a magyaroknak, hogy belőjék magukat, egyből a kapujukhoz szegeztük a japánokat. A hatodik percben máris vezettünk, Magosi Bálint lőtte a vb első magyar gólját, majd nem sokkal később a rutinos Horváth András is felíratkozott a góllövők közé. Vége az első harmadnak, az állás 2-0 ide.

Előzetes: Nemcsak a jégen lesznek szapporói hősök az idei vébén: Kangyal Balázs, a feljutást 2008-ban kiharcoló válogatott csapatkapitánya general managerként segíti a csapat és az edzők munkáját a szlovén fővárosban.

“Jó a hangulat, bizakodó. Elég volt már a felkészülésekből, az edzőtáborból! Mindenki nagyon várja már az első mérkőzést. Borzalmasan nehéz vébé lesz. Egy szállodában laknak a csapatok, sok játékos ismeri egymást, vannak többen, akik ellen még én is játszottam. Látjuk, hogy fizikálisan és mentálisan mindenki nagyon felkészült” – adott helyzetjelentést a Sport24-nek Kangyal Balázs.

„Itt most mindenki az A csoportba akar kerülni” – fogalmazta meg a legnagyobb különbséget az eddigi divízió I-es tornákhoz képest. Most mind a 6 csapatnak van esélye a feljutásra (míg régen 2 maximum 3 csapatnak). Érezni is lehet ezt a feszültséget mindenkin” – tette hozzá.

A magyar válogatottra öt kőkemény meccs vár. Tavaly egyedül az utolsó, olaszok elleni találkozó, 2010-ben pedig a szlovének elleni számított ki-ki meccsnek. Ezeken nem sikerült a bravúr. Min változtat, hogy most mindegyik meccsre nagyon fel kell pörögni?

Beharangozó írásunkat itt találod!


“A motiváltsággal eddig sem volt soha gond, a lényeg, hogy az első pillanattól az utolsóig tart a meccs. A fiúknak végig oda kell tenniük magukat, akkor nincs jelentősége, hogy mi a vége” –
zárta összegzését Kangyal. Ez egyébként az általános szurkolói hozzáállás is: bár valamennyire mindenki reménykedik a feljutást jelentő első két helyben, a realitás szerint ennél hátrébb sorolják a magyarokat. Nincs más elvárás a csapat felé, csak annyi, hogy játszanak úgy, ahogy eddig. Szívből.

Kíváncsiak voltunk, mi lehet Kangyal szerint a tuti recept a japánok ellen. Fegyelmezetten kell játszani, a magyar csapatnak mindig olyankor ment jól, mikor sikerült jól védekezni. Ez határozottan igaz az egész vébére, ez lehetne a mottó is: „Jól kell védekezni” – összegezte a válogatott volt csapatkapitánya.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik