Sport

Kidőlt a kéziválogatott kapitánya

Súlyos sérülést szenvedett Ilyés Ferenc, a jövő heti olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi-kézilabdaválogatott csapatkapitánya.

Az együttestől származó információ szerint a veszprémi átlövő a Gyöngyös elleni szombati, zártkapus mérkőzésen úgynevezett külső bokatörést szenvedett, s emiatt 2-3 hónapig nem játszhat, vagyis a göteborgi kvalifikációs tornán sem vehet részt.

Mocsai Lajos szövetségi kapitány Ilyés helyére a csurgói Katzirz Dávidot hívta be a keretbe.

Szikra-Mezey Csaba, a válogatott terapeutája elmondta, rögtön a találkozó első percében Ilyés egy lövés után rosszul lépett, és akkor törött el a jobb bokája feletti csont a sípcsont és a szárkapocscsont találkozásánál. Az úgynevezett külső bokatörés 2-3 hónap kihagyást jelent, Ilyést már este megműtik.

A magyar csapat a macedónok, a brazilok és a házigazda svédek ellen lépnek pályára Göteborgban, és a kvartett első két helyezettje jut ki a londoni olimpiára. Amennyiben sikerül kvótát szerezni, Ilyés az ötkarikás felkészülés legelejétől a kerettel lehet.

A játékosok vasárnap pihenőt kaptak, és hétfőn, Veszprémben találkoznak ismét. Kedden edzés szerepel a programban, az együttes még aznap este átbuszozik Mosonmagyaróvárra, majd szerda reggel Bécsből repül el Göteborgba, az olimpiai kvótáról döntő tornára.

A helyszínen, a Scandinaviumban szerdán és csütörtökön is lesz edzés.

A keret és az olimpiai selejtező programja
A magyar férfi válogatott kerete:

kapusok: Fazekas Nándor (MKB Veszprém), Mikler Roland (Pick Szeged)
jobbszélsők: Gulyás Péter (MKB Veszprém), Harsányi Gergely (Tatabánya Carbonex)
jobbátlövők: Ancsin Gábor (Pick Szeged), Krivokapic Milorad (Cimos Koper), Laluska Balázs (MKB Veszprém), Mocsai Tamás (SG Flensburg-Handewitt)
irányítók: Császár Gábor (MKB Veszprém), Lékai Máté (Pick Szeged), Nagy Kornél (Dunkerque)
beállósok: Schuch Timuzsin (MKB Veszprém), Szöllősi Szabolcs (Csurgó), Zubai Szabolcs (Pick Szeged)
balátlövők: Katzirz Dávid (Csurgó), Perez Carlos (MKB Veszprém), Putics Barna (Gummersbach)
balszélsők: Iváncsik Gergő (MKB Veszprém), Vadkerti Attila (Pick Szeged)

A göteborgi olimpiai selejtező programja:

április 6., péntek:
14 óra 45 perc: MAGYARORSZÁG-Macedónia
17 óra: Svédország-Brazília

április 7., szombat:
13 óra 45 perc: MAGYARORSZÁG-Brazília
16 óra: Macedónia-Svédország
április 8., vasárnap:
14 óra 45 perc: Brazília-Macedónia
17 óra: MAGYARORSZÁG-Svédország
Az olimpiai selejtezőtorna első két helyezettje vehet részt a londoni játékokon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik