Sport

Győzelemmel hangolt a Mocsai-csapat Göteborgra

A svédországi olimpiai selejtezőre készülő magyar férfi kézisek 29-18-ra legyőzték Algériát Gyöngyösön.

Csütörtökön egyetlen hivatalos felkészülési mérkőzését játszotta a magyar férfi-kézilabdaválogatott, az ellenfél Afrika második legerősebb csapata, Algéria volt. A mieink a jövő hétvégén Göteborgban zajló olimpiai selejtezőre gyúrnak.

A gyöngyösi csarnok csurig telt lelátói előtt eleinte a vendégek játszottak jobban, így az első percekben Algéria vezetett. Edzőmeccs lévén rotálódott rendesen a magyar együttes összetétele, majd a játékunk is letisztultabb lett, így a félidőre már 13-9-es előnnyel mehettünk.

Fordulás után egy 3-1-es rohanással indítottunk, majd a Mocsai-csapat fokozatosan növelte előnyét, időnként igen látványos akciók végén. A mérkőzés utolsó tíz percéhez közeledve már tíz volt a mieink előnye, ekkor Algéria már percek óta nem tudta bevenni a remekül védő Mikler Roland kapuját – a korábban a vonal előtt álló Fazekas Nándor is brillírozott.

A hajrában egyre felszabadultabb lett a magyarok játéka, egy dupla kínai figura után pedig a dicséretekkel csínján bánó Mocsai Lajos is dicsérte a játékosokat a kispadnál. A találkozó utolsó percei már vastaps mellett peregtek le, a mieink végül magabiztosan nyertek 29-18-ra.

“Helyenként látványosan, nagyon jól játszottunk, de voltak hibáink is. Göteborgban nem ilyen ellenfelek várnak ránk, éppen ezért mindenkit óva intenék a túlzott elbizakodottságtól. A macedón és a svéd válogatott is lényegesen komolyabb támadópotenciállal rendelkezik, mint az algériai csapat. Ezzel együtt a védekezéssel és a kapusteljesítménnyel elégedett vagyok.” – nyilatkozta a mérkőzés végén Mocsai Lajos szövetségi kapitány.

A magyarok jövő péntektől vasárnapig, Göteborgban sorrendben a macedónokkal, a brazilokkal, valamint a svédekkel mérkőznek meg a londoni kvótáért, és a kvartett két legjobbja jut ki az olimpiára.

Eredmény – felkészülési mérkőzés
Magyarország – Algéria 29-18 (13-9)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik