Sport

Tóth Adrienn 7. helye Rióból

Tóth Adrienn 7. lett a riói öttusa VK-verseny női döntőjében, Gyenesei Leila 21. helyen végzett, a versenyt a francia Elodie Clouvel nyerte meg.

Tóth Adrienn jól kezdte a napot, Gyenesei Leila viszont nem igazán. Tóth a nyitószámban, vívásban 952 pontot ért el, ezzel 3. lett, Gyenesei 808 pontja a 21. helyre volt elég.

A folytatásban Gyenesei specialitása, az úszás következett, 2:11.87 perces ideje a 200 méteren a második legjobb volt, és ezzel egycsapásra visszazárkózott. Tóth Adrienn egyetlen gyengébbnek mondható száma az úszás, így ő kissé visszacsúszott.

Lovaglásban mindkét magyar lány a középmezőnyben zárt, három szám után Tóth a 6., Gyenesei a 8. állt, mindkettejüknek esélye volt rá, hogy a lövészetből és futásból álló kombinációban feljebb jöjjenek.

Az egész nap kitűnően szereplő éllovas franciák, Elodie Clouvel és Amelie Cazé nagy előnnyel kezdte meg a 3000 méteres, lövészetekkel megszakított futást.

Tóth Adrienn végül számottevően nem változtatott a helyezésén, 7. pozícióban fejezte be a viadalt, Gyeneseinek nem jött össze a zárószám, ő végül 21. lett.

A versenyt az élről induló Elodie Couvel nyerte meg két nagyot futó versenyző, az orosz Huraskina és az ausztrál Chloe Esposito előtt.

Eredmény – öttusa VK-verseny, Rio de Janeiro

Női döntő:
1. Elodie Clouvel (francia) 5512 pont (vívás: 928, úszás: 1268, lovaglás: 1200, kombináció: 2116)
2. Jekatyerina Huraskina (orosz) 5428 (928, 1016, 1180, 2304)
3. Chloe Esposito (ausztrál) 5420 (832, 1208, 1152, 2228)
…7. Tóth Adrienn 5360 (952, 1112, 1140, 2156)
…21. Gyenesei Leila 5176 (808, 1220, 1160, 1988)

Vasárnap a férfi döntő következik Demeter Bencével és Tibolya Péterrel

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik