Sport

Kár a végéért

Az Alcoa FKC nyerhető meccset veszített el a végjátékban az ÉTV-Érdi VSE elleni bajnokin.

Nem vitás ez a találkozó a négypontos meccsek kategóriájába volt sorolható. Sajnos azonban hiába akartak a fehérvári lányok, ezúttal ez kevésnek bizonyult a több tapasztalt, válogatott, rutinos játékossal felálló érdiekkel szemben. Az összecsapás elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, aztán a 14. percben azonban először vezettek két góllal a vendégek. Konkoly Csaba időkérése ugyan valamelyest megnyugtatta kissé kapkodóan játszó csapatát, de az Érd fokozatosan három-négygólos előnyre tett szert, és csak kullogott az eredmény után az Alcoa. Szerencsére jókor jött a szünet, mert előtte kettőre csökkent a hátrányuk, és ezt követően két gyors góllal kiegyenlítettek. Majd a 39. percben átvették hosszú idő után a vezetést is Tilinger Tamara találatával. Már-már úgy tűnt, hogy ismét hat a Konkoly-varázs, egymás után érték el góljaikat a fehérváriak, és az 50. percben már hárommal vezettek (21-18). Félig zsebben volt a meccs, de két eladott labdát megszerzett a tavaly még az Alcoa színeiben játszó Vincze Melinda és élt a lehetőséggel Ez felhozta poraiból a vendégeket, akik hallatlan akarással nemcsak egalizáltak, hanem fél perccel a lefújás előtt újfent vezettek. Más kérdés, hogy utána volt egy „hetes gyanús” eset, a játékvezetők sípja azonban néma maradt, és győzelmével az Érd fennállása óta először bejutott a bajnokság legjobb négy csapata közé. Az Alcoa FKC számára, pedig a szimpatikus vesztes szerepe jutott. Kár érte, mert, amennyiben néhányszor nem remegnek meg a kezek ziccerben, akkor talán behúzták volna a meccset. Így azonban még az utolsó alapszakaszbeli mérkőzés – Vácott – is komoly téttel bír az 5.-8. helyért folytatott versenyfutásban.

 

Jegyzőkönyv:

Alcoa FKC – ÉTV-Érdi VSE 25-26 (11-13)

Székesfehérvár, 1000 néző

Vezette: Bonifert, Oláh V.

FEHÉRVÁR: Szikora – Niksics 1, Nikcsevics, Tilinger 7 (1), Horváth B. 2, Triscsuk 6 (2), Becséri

Cs: Kuhinkó 1, Vaszari 3, Rádl 2, Lelkes 3

Edző: Konkoly Csaba

ÉRD: Janurik – Tamás K. 1, Kovács A. 8, Szekeres, Vukcsevics 1, Kisfaludy,Vincze M. 6

Cs: Gridnyeva (Kapus), Bognár B. 3, Tóth T. 5, Wolf 2 (2), Török P.

Edző: Szabó Edina

Az eredmény alakulása: 6. p.: 3-2, 12. p. 4-4, 18. p.: 5-7, 23. p.: 7-11, 28. p.: 9-13, 32. p.: 13-13, 38. p.: 15-15, 44. p.: 18-16, 50. p.: 21-18, 54. p: 21-21, 58. p.: 23-23

Kiállítások: 10 illetve 12 perc

Piros lap: Tóth T.

Hétméteresek: 3/3 illetve 2/2

Edzőszemmel:

–      A második félidő közepétől kezünkben tarthattuk volna a mérkőzést, ha nem vétünk olyan elemi hibákat védekezésben, és támadásban. Talán annak is köszönhető ez a vereség, hogy az érdiek valamivel pihentebbek voltak, valamint egy-két játékosom megijedt a lehetőségtől, hogy pályán maradt. – Konkoly Csaba az Alcoa FKC edzője

–      Mire megtaláltuk a védekezésünket, majdnem vége lett a meccsnek… Nagyon nehéz volt, de szerencsére mindig volt egy-két ember, aki átlendített minket a holtponton. Janurik Kinga óriásit védett, de ettől függetlenül mindenki hozzátett ehhez a szép sikerhez. – Szabó Edina az Érd edzője

Ajánlott videó

Olvasói sztorik