Sport

„Csapatként kell játszanunk!”

Káldor András

2012. 03. 15. 16:42

Becséri Kitti az Alcoa FKC szélsője, hétről-hétre érett teljesítményt nyújt, lassan a csapat alapemberévé válik, úgy véli, pénteken nyerniük kell az Érd ellen.

Korábban a témában:

A fehérváriak 19 esztendős játékosa kedden Győrben háromszor volt eredményes, tisztában volt azzal, hogy a bajnoki címvédő ellen nem sok keresnivalójuk volt, ám az ÉTV-Érdi VSE-et már hazai pályán mindenképpen le kell győzniük.

–      Győrben az első félidőben a kihagyott ziccerek kissé nagyobbá tették a különbséget, mint kellett volna. Pedig ekkor nagy ellenállást tudtunk tanúsítani, a másodikban viszont már úgy éreztem, úgy jöttünk ki a pályára, hogy nem hittük el, hogy ebből bármi is lehet. Mindenképpen pozitívum, hogy az első félidőben gyors indításokból kevés gólt tudtak lőni ellenünk. Az is volt a célunk, hogy egy jó iramú meccset játsszunk. Mindenképp nagy motiváció ilyen játékosok ellen játszani, ebből a meccsből csak a pozitívumokat kell tovább vinnünk. – hangsúlyozta.

–      Az Érd ellen csapatként kell játszanunk, mert nagyon fontos a két pont megszerzése, és ennek érdekében mindent meg is fogunk tenni. A Győr elleni játékunkból az első félidei védekezés az, ami jól sikerült, viszont a lövéseinken pontosítanunk kell a siker érdekében. – tette hozzá.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Man with eyeglasses drinking water from plastic bottle in the city

Mérgező anyag szivárog a műanyag palackokból

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.