Sport

Visszapillantó: Voltak azért pozitívumok is

Káldor András
Káldor András

2012. 03. 14. 10:34

Az Alcoa FKC nagy verésbe szaladt bele Győrben kedden este, a találkozónak bőven voltak tanulságai a fehérváriak számára.

Korábban a témában:

Az Alcoa FKC saját nevelésű, fiatal játékosai meghálálták a csapatát ezúttal a szokásosnál is többet forgató Konkoly Csaba bizalmát. Becséri Kitti és Kuhinkó Vivien három-három alkalommal, míg Lelkes Noémi kétszer volt eredményes. A kiállítás mentes első játékrész után a másodikban öt kétperces bűntetést kaptak a fehérvári játékosok, és kétszer kettős emberhátrányban kellett játszaniuk. A négy a hat elleni játékban az FKC háromszor is végrehajtotta azt a bravúrt, hogy bevette Pálinger Katalin kapuját! A szünet után több olyan periódusa is volt a mérkőzésnek, amikor az FKC megtapasztalhatta, hogy milyen az, amikor igazán beindul az ETO gépezete. A második félidőt hét perc alatt 7-1-es szakasszal kezdték a győriek, majd a félidő derekán egy 8-0-s sorozatot is produkáltak.

Konkoly Csaba a fehérváriak vezetőedzője – aki mellesleg négy-négy bajnoki, és kupaarany megszerzésénél irányította az ETO-t – nem volt igazán elégedett a látottakkal.

–  Felemás érzéseim vannak. Megilletődöttség és zavar jellemzett minket végig; ha ezt meg tudtuk volna szüntetni, akkor kiegyensúlyozottabb játékot játszhattunk volna. A szünetben próbáltuk rendezni a sorokat, de sajnos ebben most nem voltunk egyáltalán sikeresek. Sajnálom, hogy alulértékeltük magunkat! Egy-két dologban jóval többet tudunk, de elsőként mindezt el kellett volna hinnünk magunkról! – hangsúlyozta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Küszöbön a nagyobb havazás

A young girl cleans steps as people bow before the statues of late North Korean leaders Kim Il-Sung (L) and Kim Jong-Il (R) as the country marks 'Victory Day' at Mansu hill in Pyongyang on July 27, 2017. - July 27, which is the 64th anniversary of the signing of the Korean Armistice Agreement, is a public holiday in the nuclear-armed North and celebrated as Victory Day. (Photo by Ed JONES / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.