A Győri Audi ETO 96 mérkőzés óta veretlen hazai pályán, és ezidő alatt hat bajnoki és hét MK-aranyat nyert – ezek közül négyet-négyet Konkoly Csaba vezetésével. A volt győri sikeredző immár az Alcoa FKC trénereként tér vissza győzelmei színhelyére. Az Alcoa FKC hívei büszkén gondolhatnak vissza néhány Győri ETO elleni mérkőzésre, így elsősorban a 2005-ös EHF-kupadöntőre, de három 2007-es győzelemre is – azonban ezeket a sikereket a fehérváriak mind hazai pályán, illetve egyet Dunaújvárosban érték el. Ez utóbbi azért érdemel külön említést, mert a 2007. augusztus 24-én, a Kulcsár Anita Emléktornán a 31-28-as Cornexi-győzelem másnapján vette át Konkoly Csaba a győriek irányítását. Az ETO otthonába senki sem látogat jó előjelekkel, hiszen az utóbbi hét idény hatszoros bajnoka és hétszeres kupagyőztese 96 NBI-es mérkőzés óta veretlen hazai pályán. Ráadásul ebben a szezonban Görbiczék a korábbiaknál is magabiztosabban robognak újabb hazai trófeáik felé, és első számú esélyesei a Bajnokok Ligája megnyerésének is. Ezt a dominanciát a saját bőrükön is megérezhették már a fehérváriak, hiszen a nyáron két győri felkészülési mérkőzésen (44-18 és 37-20), valamint a Köfém Sportcsarnokban az őszi bajnokin is (21-49) nagykülönbségű ETO-győzelem született.
Kedden ahhoz a csapathoz látogat az Alcoa FKC, melynek otthonában sohasem tudott nyerni, de mellyel szemben a klub történetének legnagyobb sikerét aratta.
Ajánlott videó
- 23:13 A Bundesliga csodacsatára újra varázsolt és megcsinálta, amire csak Lewandowski volt képes
- 22:01 A Mezőkövesd csatára beindult, nincs már nyeretlen csapat az NB I-ben
- 21:49 Meghalt Giorgio Napolitano
- 21:23 A Roszatom vezetője Pakson: Minden akadály elhárult
- 21:06 Cristiano Ronaldo négy perc alatt gólt lőtt, de alighanem senki se látta
- 20:59 Novemberben nyílhat meg Tiborcz István a világörökségi védelmet évek óta veszélyeztető luxushotele
- 20:52 Kiderült, mikor nyílik a felújított Corvin áruház
- 20:35 A nap legfontosabb hírei - 2023.09.22.
- 20:34 Halállistát állított a 15 éves fülöpjakabi fiú, aki megölte saját anyját
- 20:28 Pintér Tibor azt mondja, csak a show kedvéért udvarolt anno Tóth Andinak a dzsungelben
- 20:19 Szerződést hosszabbított legendájával a Barcelona
- 19:40 Akkora porviharok voltak Iránban, hogy többen megsérültek
- 19:36 Bravúros tus után meggyőző teljesítménnyel nyert, így világbajnoki címért birkózhat a magyar Eb-győztes
- 19:32 A gazdagoknak mindent szabad, legfeljebb a hatóságok kivégzik a klónjukat
- 19:24 Manuel: Volt olyan, hogy apám megvert minket, aztán elment istentiszteletre
- 11:11 A lakossági piaci gázár az ötszöröse annak, amennyiért az állam veszi
- 16:19 Így alakítaná át a pesti rakpartokat a főváros, de a változáshoz a kormány és az EU megegyezésére is szükség van
- 16:54 Akasztásra buzdító képpel ment neki az ellenzéki polgármesternek egy érdi, a Fidesz mellett kiálló mémoldal
- 13:28 Szabad Európa: Magyarország egyedüliként megvétózta az Azerbajdzsánt elítélő uniós nyilatkozatot
- 11:40 A szomszédok jelentették, hogy csúnya a kert hátul - Janklovics és Katz megoldja
- 15:55 Október végétől a győri fővonal mindkét vágányán szünetel a forgalom
- 21:49 Meghalt Giorgio Napolitano
- 10:24 Elismerte Navracsics államtitkára, hogy EU-s pénzből épített családi házban él
- 17:45 Lékai-Kiss Ramóna tisztázta, mire gondolt, mikor azt mondta, inkább házasodik, szül, majd elválik, minthogy ne legyen gyereke
- 19:32 A gazdagoknak mindent szabad, legfeljebb a hatóságok kivégzik a klónjukat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!