Sport

Milliárdok folynak a sportba a TAO-pénzekből

A labdarúgásba négymilliárd, a további négy látványsportágba pedig egyenként több száz milliós tételek érkeztek be tavaly az első körben a társaságiadó-kedvezményből a szövetségi pályázatok eredményeként. Az érintett szövetségek mindegyike tervezi, hogy a következő határidőre újabb programmal áll elő.

A július 1-je és 2013. június 30. közötti időszakra április 1-jéig kell jelezni az igényeket. A kosárlabdázók és a kézilabdázók szövetsége az elsőhöz hasonló nagyságrendű pályázatra készül, a jégkorong-szövetség egyelőre csak annyit közölt, hogy még nincs döntés a tételeket illetően, és igaz ez a vízilabda és a labdarúgó-szövetségre is azzal a kiegészítéssel, hogy a lehetőségeket igyekeznek maximálisan kihasználni. Ezt a célt persze nyilván a többi érintett is szem előtt tartja, de a lehetőségeket meghatározza, hogy önrész is szükségeltetik a pályázati pénzek elnyeréséhez.

Az MKOSZ-hez csaknem 700 millió, az MKSZ-hez közel 500 millió, az MJSZ-hez megközelítőleg 400 millió, az MVLSZ-hez pedig majdnem 200 millió forint TAO-pénz jutott el tavaly.

Ennél jóval nagyobb összegek – összesítve milliárdos tételek – érkeztek-érkezhettek ugyanakkor az adott sportágak önállóan pályázó szereplőihez, a klubokhoz, egyesületekhez. Januárban Lukács Zsuzsanna, a Nemzeti Sport Intézet főigazgató-helyettese a T-Mobile Sporthír Szolgálatnak azt mondta, hogy 34 milliárd a jóváhagyott kérelmek nagyságrendje.


Labdarúgás – 4 milliárd már a spájzban

A Magyar Labdarúgó Szövetség összesen 8 milliárd forintos elfogadott programmal rendelkezik tavalyról. Gudra Tamás gazdasági igazgató arról számolt be, hogy ebből 4 milliárd már befolyt a szövetséghez, a másik, pályaépítési programra szánt 4 milliárd forint esetében pedig tavaly az eljárás felfüggesztését kérte a szövetség, s az idén szeretné ezt megvalósítani.

A már beérkezett 4-ből 2,1 milliárdot az amatőr sportszervezetek versenyeztetési költségeinek támogatására fordított az MLSZ, amely így az alacsonyabb osztályú bajnokságokban játszó amatőrcsapatok költségeit csaknem 90 százalékban fedezte az ősszel díjvisszatérítés formájában. A tervek szerint ezt a gyakorlatot folytatni kívánja a szövetség.

További 1,4 milliárd forintot az újraindított OTP-MOL-Bozsik program kiadásaira biztosított a szövetség, s ezt szintén folytatni kívánja, akár még nagyobb költségvetéssel a következő években. A maradék félmilliárd forintot a szövetség működési, elsősorban személyi jellegű kiadásaira, játékvezetői díjakra, sportegészségügyre és képzési költségekre fordítják.

Kosárlabda
A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségéhez eddig 688 162 447 forint érkezett be, egy 51 milliós – a Körcsarnok felújítását is magában foglaló – jogcím kifizetése maradt csak hátra, ehhez jelenleg még zajlik a szükséges dokumentumok beszerzése.
Az igényeket tavaly szeptember 15-ig kellett leadni, és a pénzt a jóváhagyott tételekre kell elkölteni. Ezek közül a legnagyobb az utánpótlásra fordítandó összeg, amely 498 millió forintot tesz ki, és magában foglalja többek között a “Dobd a kosárba!” elnevezésű akciót, az utánpótlás-válogatottak működtetését és a palánkprogramot is.
Az előzetes számítások alapján nagyságrendileg a mostanihoz hasonló összeg igénylése várható a következő időszakra is.

Kézilabda – csak óvatos a gazdálkodás

A Magyar Kézilabda Szövetség tavaly 484 millió forint támogatásra pályázott, és 2011 decemberében be is folyt ez az összeg.

Ez a pénz tartalmazza többek között a sportfelszerelések és -eszközök vásárlását, utazási, nevezési és képzési költségeket, a pályák bérleti díját, és az MKSZ utánpótlás-nevelési programjában résztvevő szakemberek személyi jellegű ráfordításait is.

Az MKSZ idén hasonló volumenű program benyújtására készül.

Jégkorong
A Magyar Jégkorong Szövetség 387 632 640 forintot igényelt az első pályázat során, s ezt az összeget sikerült szinte teljes mértékben lehívni, még egy 9 milliós tételre vár az MJSZ, az ígéret szerint ez május 31-ig beérkezik.
Az MJSZ a TAO-s pályázatában többek között a felnőttválogatott számára tárgyi eszközöket igényelt – például videó-gólbírót, számítógépes elemző programokat, illetve a metodikai központ fejlesztéséhez szükséges eszközöket -, míg az utánpótlás számára pálya- és jégbérlés, gyógyszerek, felszerelés beszerzése szerepelt a pályázati anyagban.
Ezeken kívül sportszakember- és játékvezető-képzési, szállás-, utaztatási költségek, bírók, zsűrik, orvosok járandósága és egyéb közreműködői – könyvelői, könyvvizsgálói, adminisztrátori – költségek is elszámolhatók. A szövetségben egyelőre nincs döntés, hogy a következő pályázatban milyen tételek és milyen összegek szerepelnek.

Vízilabda – széles felhasználási kör

A Magyar Vízilabda Szövetséghez eddig 196 131 896 forint TAO-támogatás folyt be.

Az szervezet a beadott programot kívánja végrehajtani, ami döntően a versenyeztetési és utánpótlás-nevelési feladatok ellátását jelenti. Az utánpótlás-válogatott keretek felkészítésére, versenyeztetésére, edzőtáborokra, tornákra, medencebérre, továbbá sportfelszerelések, sporteszközök beszerzésére is jut az összegből, valamint a szövetség támogatni szeretné a klubcsapatokat is, például nevezési díjak visszatérítésével.

Az szövetség a következő támogatási időszakra is benyújtja a programját, s igyekszik maximálisan kihasználni a lehetőségeket.

A MOB átcsoportosít
Az öt látványsport mellett a kibővült hatáskörrel rendelkező Magyar Olimpiai Bizottság is gazdálkodhat a társaságiadó-kedvezményből kapott pénzből.
A MOB emellett szeretné az utánpótlásprogramokra szánt összegeket átcsoportosítani, hogy a többi sportág is plusz bevételekhez jusson. Molnár Zoltán MOB-főtitkár elmondta, hogy három feladatra igényeltek TAO-s pénzt.
“Az első az érintett területeken dolgozó szakemberek képzése és továbbképzése, a második a szintén ezen a területen dolgozók Gerevich-ösztöndíja, a harmadik pedig egy szerényebb összeg, a MOB-irodában a fenti területekkel foglalkozók számára” – mondta Molnár Zoltán, jelezve, hogy összesen évi 110 millió forintról van szó.
A főtitkár kiemelte: nagyon fontosnak tartják a szakemberek képzését, akiknek kétnapos, bennlakásos szemináriumot tartanak Tatán.
“Ha már ekkora összeg lett rájuk bízva, legyen meg hozzá a szükséges tudásuk” – tette hozzá. A főtitkár hangsúlyozta, a MOB a saját utánpótlásprogramjaira, így a Héraklész-programra és a Sport XXI. programra szánt pénzt szeretné átcsoportosítani, hogy a nem TAO-s sportágak is plusz összegekhez juthassanak.
“Arra kértük a TAO-s sportágakat, hogy mivel ők jelentős bevételhez jutnak, ebből segítsék a MOB utánpótlásprogramjait is. Ily módon az első félévben mintegy 100 milliót, a következő félévben 200 milliót tervezünk átcsoportosítani a nem TAO-s sportágak javára” – mondta Molnár Zoltán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik