Sport

Visszapillantó: Az erő velük volt

.Nem bízott semmit a véletlenre a SAPA Fehérvár AV 19 csapata, és kiütéssel nyerte a play-off harmadik összecsapását.

Felejthetetlen estével ajándékozták meg a SAPA Fehérvár AV 19 hokisai szurkolóikat csütörtökön, az Olimpija Lubljana csapatával kis túlzással feltakarították a jeget, nézzük hogyan látták a főszereplők a találkozót.

 

–   A folytatás szempontjából nagyon fontos volt ez a mai mérkőzés, mert előnnyel utazunk legközelebb Ljubljanába, és amennyiben ott is sikerülne nyerni, akkor hatalmas lélektani fórba kerülnék. Figyelnünk kell, mert bármennyire is mi vezetünk, az összesítésben azért nekünk úgy kell legközelebb pályára lépnünk, minta nulla-nulla lenne az állás. A maximumot kell nyújtanunk, nem szükséges mindig nyolcat lőni, de három, négy góllal már biztosan lehet győzni. Lényeges volt a jó kezdés, mert még az ellenfél lábában volt az utazás fáradalma, és ilyenkor a legjobb rájuk rontani, ez ma ragyogóan sikerült.  – Benk András a SAPA Fehérvár AV 19 centere.
–   
–    A mai mérkőzésen megvalósult a védekezés, és a támadás tökéletes összhangja. Lényegében minden sikerült, abban szinte biztos voltam, hogy nyerünk. Nyilván a 8-1 hihetetlen eredmény, de jobbak voltunk, ellenfelünk fölé nőttünk, annak, pedig külön örülök, hogy sikerült megszereznem az első play-off gólomat. – Chad Klassen a SAPA Fehérvár AV 19 szélsője

–    Ami Ljubljanában nem jött össze, az most szerencsére itthon sikerült. Ugyanúgy, ahogy az első mérkőzés után, nyugtával kell dicsérni a napot, hiszen tisztában vagyunk azzal, hogy ez a nagyarányú győzelem ugyanannyit ér, mint a túloldalon egy overtime győzelem. Nem hiszem, hogy felfogásbeli probléma miatt vesztettünk legutóbb, egész egyszerűen minden versenysportban a sorozatterhelésnél előfordulnak hullámvölgyek, és Ljubljanában ez történt velünk. Ma azonban minden úgy alakult, ahogy mi szerettük volna. – Horváth András a SAPA Fehérvár AV 19 hátvédje

Ajánlott videó

Olvasói sztorik