Sport

Kijött a gödörből az Albacomp

Káldor András

2012. 02. 17. 20:07

24 ponttal nyert a férfi kosárlabda bajnokság 19. fordulójában a fehérvári együttes a körmendi oroszlánbarlangban, átadva a múltnak az utóbbi hetek rossz sorozatát.

Korábban a témában:

Hetek óta erre vártak az Alba hívei. Muhammad El-Aminnak nem ment az utóbbi időben, ám az amerikai már a Kaposvári KK elleni kupameccsen mutatott néhány bíztató megoldást, ez, pedig jó alapot adott arra, hogy esetleg a piros-feketék ellen újra a „régi El-Amint” láthatják a szurkolók. Így is történt, az amerikai ellenállhatatlanul játszott, nem tudták őt tartani, teljesítményével kimagaslott a mezőnyből. Mindenesetre tisztességesen felszívta magát a fehérvári gárda, és már az első tíz percben megléptek ellenfelüktől, majd a nagyszünetre tetemes, 15 pontos előnyt kovácsoltak. A folytatásban ezt még jobban fokozni tudták, így a harmadik játékrészre el is döntötték a lényeges kérdéseket. A záró negyedet ugyan megnyerték a vendéglátók, de ez csupán szépségtapasz lehet számukra, mert hazai pályán azért jókora verésbe szaladtak bele. Az Albacomp Fehérvár ezzel úgy tűnik kikecmergett több, mint kéthetes negatív sorozatából, és szorosan tapad a tabellát vezető Falco-Körmend-Szolnok trióra.
Jegyzőkönyv:
Fortress Lami-Véd Körmend – Albacomp Fehérvár 71-95 (13-22, 23-29, 14-28, 21-16)
Körmend, 1740 néző
Vezette: Cziffra, Papp, Ádám

Körmend: Mladenovics 10/3, Ferencz 11/9, Powell, Bell 25/3, Townes 7
Csere: Fodor G., Cseh 10/6, Ruják 8/6
Vezetőedző: Sabáli Balázs

Albacomp Fehérvár: Simon B. 11/3, El-Amin 30/15, Hollis 21/6, Keller Á. 6, Chism 17/3
Csere: Supola 6/6, Hendlein 4, Bódi
Vezetőedző: Dzunics Braniszlav

Edzőszemmel:
–    Nem könnyű megszólalni egy ilyen meccs után. Az első negyedtől El-Amin adott egy olyan alaphangulatot az Albacompnak, amiben szinte hiba nélkül tudtak támadni és dobni. Míg a mi oldalunkon az első félidőben nagyon sok külső dobás úgy maradt ki, hogy szinte üresen voltunk. Innentől kezdve pedig teljesen szétestünk, még mentálisan is. Elég szomorú, hogy így kell ezt a mérkőzést befejezni, annak ellenére, hogy a végén kozmetikáztuk ezt az eredményt. Sajnos ez nem volt méltó a körmendi színekhez. Elnézést kérünk mindenkitől. Megyünk tovább. – Sabáli Balázs a Körmend vezetőedzője
–    Egy olyan meccs volt ahol nekünk minden sikerült. Sikerült jó védekezéssel megállítanunk a Körmend támadásait, míg nekünk támadásban minden összejött. – Dzunics Braniszlav az Albacomp Fehérvár vezetőedzője

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.