Egy biztos: Körmenden nagyon nehéz lesz nyerni! Legalábbis keveseknek adatott meg ez az öröm ebben a szezonban. Egyedül a Szolnoki Olaj KK csapatának sikerült bevenni a Körmendi Sportcsarnokot, míg az Albacomp idegenben meglehetősen hektikus teljesítménnyel rukkolt ki az utóbbi időben. Más kérdés, hogy éppen a fehérváriak tudták megállítani a piros-feketék idény eleji menetelését, amikor a 6. fordulóban egy meglehetősen emlékezetes összecsapáson úgy győzték le Sabáli Balázs tanítványait, hogy azok már 15 ponttal vezettek a harmadik negyedben. Ez jó ajánlólevél lehet a Dzunics-csapat számára, főleg annak tekintetében, hogy zsinórban háromszor kaptak ki. Kedden mindenesetre önbizalom növelő 31 pontos győzelemmel hangoltak a Magyar Kupában, ezt a Kaposvári KK gárdája bánta. Nagy dilemma azonban, hogy mennyit tudnak abból a játékból átmenteni a fanatikusaik hathatós támogatását élvező vasiak ellen? Gondok azért akadnak a vendéglátóknál is bőven, mivel Németh Istvánra legalább öt hétig nem számíthatnak ujjtörése miatt, és Dávid Gergely is elhagyta a múlt héten a csapatot. Ha még azt is hozzávesszük, hogy az edzőváltás után rakétáit begyújtó Atomerőmű ellen beleszaladtak egy jókora, 21 pontos vereségbe, és a kupában is sokáig a Sopronnak állt a zászló, csupán a végén tudtak egypontos győzelmet kiharcolni, nyugodtan állíthatjuk, nincsenek irigylésre méltó helyzetben. Az azonban kétségtelenül mellettük szól, hogy a két csapat körmendi meccseiből általában ők jöttek ki jobban, az Alba, pedig elég régen, 2008-ban nyert utoljára itt…
Pénteken este 18 órakor az Albacomp Fehérvár Körmenden lép parkettre, abban a reményben, hogy a vasi együttes ellen megszakítják vereség-sorozatukat.
Kapcsolódó cikkek
Ajánlott videó
- 08:24 A kormány miatt magyar felárat vezetett be az Alibaba, ami minden vevőt terhel, aki Magyarországra rendel
- 08:01 Magyarok mérték meg a Föld-Hold távolságot először Európában
- 07:59 Osztrák síparadicsomban járt Schóbert Norbi, kiakadt az árakon: „Az étel itt kétszer drágább, mint Magyarországon”
- 07:34 Meghalt Brad Arnold, a 3 Doors Down frontembere
- 07:15 Kincsvadászok VIP: Kálloy Molnár Péter tudása előtt meghajoltak a kereskedők is
- 07:15 Elfogták a Tisza Párt női önkénteseit késeléssel fenyegető férfit
- 06:58 Búcsúzik Abélia, Sztilla, Martinka, Magdó és még több mint száz keresztnév: így folytatódhat a felülvizsgálat a nyelvészek javaslatára
- 06:36 Havazás is lehet vasárnap
- 06:28 Az Egyesült Államok megszüntette az orosz energia miatt Indiára kivetett büntetővámot
- 06:04 Egy éve ilyenkor: anyaszült meztelenül jelent meg Kanye West felesége a Grammy-gálán
- 05:45 Kvíz: Figyeltél is a Doktor House-ra, vagy csak háttérzajnak szólt?
- 05:40 Mit jelent az akkumulátorkímélő töltés az okostelefonoknál?
- 05:30 Vámpírfilmes kvíz: Orlok gróftól Pengéig – mennyire ismered a mozivászon vérszívóit?
- 03:33 Vonnon a világ szeme, elkezdik a magyarok is a téli olimpiát
- 22:04 Milánóban az olimpia ellen tüntettek, a rendőrség könnygázt és vízágyút is bevetett
- 16:40 Mintha a BVSC-nek a Real Madridot kéne legyőznie a Bernabeu stadionban: újabb ellenzéki párt jelentette be, hogy nem indul a választásokon
- 05:40 Mit jelent az akkumulátorkímélő töltés az okostelefonoknál?
- 15:46 Önálló minisztérium, szuperkórházak, az OMSZ új pályára állítása - így gyógyítaná meg a Tisza a beteg magyar egészségügyet
- 06:04 Egy éve ilyenkor: anyaszült meztelenül jelent meg Kanye West felesége a Grammy-gálán
- 05:30 Vámpírfilmes kvíz: Orlok gróftól Pengéig – mennyire ismered a mozivászon vérszívóit?
- 19:55 Madeirának nemcsak Cristiano Ronaldót köszönhetjük, hanem a tökéletes kikapcsolódást is
- 07:15 Elfogták a Tisza Párt női önkénteseit késeléssel fenyegető férfit
- 06:58 Búcsúzik Abélia, Sztilla, Martinka, Magdó és még több mint száz keresztnév: így folytatódhat a felülvizsgálat a nyelvészek javaslatára
- 16:17 Napok óta nem látták a pusztaszabolcsi férfit, háza pincéjében találták meg holtan
- 17:48 Így omlott le az ötszáz éves szilágycsehi templomtorony
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
