Sport

A Győr közelebb a Bajnokok Ligája elődöntőjéhez

A dán Midtjyllandot is legyőzte a Győri Audi ETO KC a női kézilabda BL középdöntőjében, így nagy lépést tett az elődöntőbe jutás felé.

A Győr az előző idényben finalista spanyol Navarra idegenbeli legyőzésével, a Midtjylland pedig a címvédő norvég Larviktól elszenvedett hazai vereséggel a háta mögött várta a vasárnapi találkozót a magyar bajnok otthonában.

Eleinte felváltva estek a gólok, a hazaiaktól főleg Vérten, a vendégektől Trölsen volt eredményes. 4-3 után emberelőnybe került az ETO, azonban a BL góllövőlistáját vezető Görbicz büntetőt rontott. Ahogy kiegészült a skandináv gárda, rövid időre még a vezetést is átvette.

Újabb létszámfölény alatt Amorim jó teljesítményével sikerült 10-8-ra ellépnie a házigazdáknak, és kisvártatva időt kért a Midtjylland mestere. Folytatódott a dánok agresszív, már-már durva védekezése, Brogger Hornyákot rántotta le a nyakánál fogva, két percet kapott érte, a sértett pedig növelte a különbséget (13-10). Az izraeli játékvezetők Amorimnak sem kegyelmeztek, így a vendégek esélyt kaptak a felzárkózásra, Pálinger azonban ziccert fogott. A szünet előtti hajrában az ETO kevesebbet hibázott, és biztos előnnyel vonult pihenőre.

A fordulást követően ismét nagy sebességre kapcsolt a Győr, így aztán a 37. percre már 24-18-ra elhúzott – nem is maradt el a dán időkérés. Amíg a hazaiaktól mindenki veszélyes volt a kapura, a Midtjyllandnál ezt csak Trölsen mondhatta el magáról.

Heidi Löke révén tovább hízott az előny, de a biztos vezetés tudatában egy kicsit kiengedtek a győriek, és ezt sorozatban dobott négy góllal büntette meg a vendégsereg (25-22).

A sok megítélt hetesből ismét elrontott egyet Görbicz, valamint a túloldalon Thorstensson. Ebben az etapban Hornyák, illetve a meccsen tizenegy gólig jutó Löke lendítette át a holtponton a hazaiakat, és innen már nem volt visszaút a Midtjylland számára, 35-27-re nyert az ETO.

A Győr egy hét múlva Karl Erik Böhn és Heidi Löke volt csapatát, a Larvikot fogadja, és ha ismét nyer, akkor “fél lábbal” már az elődöntőben érezheti magát.

Eredmény – Női BL, középdöntő, I. csoport, 2. forduló

Győri Audi ETO KC – Midtjylland (dán) 35-27 (17-13)

Gólszerzők: Löke 11, Görbicz 5, Radicevic 5, Vérten 4, Hornyák 4, Lekic 4, Amorim 2, illetve Trölsen 8, Thorsgaard 5, Brogger 4, Thorstensson 3, Jensen 3, Spellerberg 2, Jörgensen 1, Sörensen 1

A másik mérkőzésen:

Larvik (norvég)-Itxako Navarra (spanyol) 23-23 (10-10)

Az állás: 1. Győr 4 pont, 2. Larvik 3, 3. Itxako Navarra 1, 4. Midtjylland 0

Ajánlott videó

Olvasói sztorik