Sport

Fontos versenyek előtt a legjobb magyar alpesi síző

Hivatalosan is véget ért a pihenő Farkas Norbert számára, előbb Ausztriában, majd Szlovákiában vesz részt nemzetközi versenyeken.

Farkas Norbert alpesi síző számára múlt héten véget ér a versenymentes időszak, és folytatódik a pontgyűjtés a minél jobb ranglistás helyezések érdekében.

Azért a lécek nem pihentek – mondta Farkas. – Karácsony és szilveszter között a barátnőmmel Murauban voltam, délelőtt edzettem, délután pedig síelgettünk. Szerencsére sikerült szuper-Gt-t és lesiklást gyakorolni, ami azért nagy szó, mert ehhez teljesen lezárt pálya szükséges. Murauban összejött, de az Újév már itthon ért, annál is inkább, mert január negyedikén, ötödikén és hatodikán négy vizsgám volt a főiskolán. Az összes sikerült, úgyhogy most ismét a síelésé a főszerep.”

Norbi az utóbbi napokat már edzésekkel töltötte, szlalomot és óriás-műlesiklást gyakorolt, ami azért is jöhet jól, mert a következő napokban mindkét műfajban két-két verseny vár rá.Előbb Turnauban lesz egy-egy szlalom és óriás, aztán a szlovákiai Vratnán. Az osztrák városhoz nem fűznek kellemes emlékek, itt sérültem meg az olimpiai kvalifikáció előtt. Remélem, most kellemesebb időszak vár rám. Vratnára nagy örömmel megyek, ott már a gyerekversenyeken is jól ment a sízés, és azóta is ez az egyik kedvenc pályám” – árulta el Farkas Norbert.

A szlovákiai viadalok után egy-másfél napra hazalátogat Farkas, de ahogyan ő fogalmazott, „csak azért, hogy ruhákat váltsak”, majd irány megint az ausztriai edzőtábor. Kell is a felkészülés, hiszen utána jönnek a legfontosabb magyar versenyek: a nemzetközi magyar bajnokság, majd pedig az országos bajnokság.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik