Sport

Visszavágtunk a németeknek

A magyar férfi kézilabda-válogatott a szombati háromgólos vereség után vasárnap 22-21-re nyert a német csapat ellen Magdeburgban.

A két csapat szombaton Brémában már találkozott, akkor a hazaiak 36-33-ra diadalmaskodtak. Ahhoz képes most Mocsai Lajos szövetségi kapitány több lehetőséget adott Harsányinak, Krivokapicnak, Katzirznak, míg a kapuban ezúttal Mikler kezdett.

Az előző összecsapáshoz hasonlóan most is jól kezdtek a magyarok, 10-7-es vezetésüknél a németek időt kértek. Amíg szombaton ilyen szituációt követően fordult a kocka, ezúttal nem, és a szünetig magabiztosan őrizte előnyét a vendéggárda. Sőt a fordulást követően is állandósult a különbség, majd 16-18 után az addiginál is sokkal agresszívebb lett a németek védekezése, amit a bírók toleráltak. Ennek nyomán negyedórával a vége előtt a hazaiak 19-18-ra fordítottak.

A folytatásban fej fej mellett haladt a két válogatott, a németek góljait követően rendre sikerült egyenlíteni. 21-21 után Laluska jó védekezése és Tatai hárítása után Krivokapic lőtt gólt 40 másodperccel a vége előtt, a hazaiak utolsó támadását pedig jól hatástalanította a hátsó alakzat. A brémai vereség után bravúros győzelemmel zárta tehát túráját a magyar együttes.

A Mocsai-csapat csütörtökön, Szegeden Bahrein legjobbjai ellen játssza utolsó felkészülési találkozóját.

A szerbiai Eb-n a németek a svédekkel, a csehekkel és a macedónokkal, a már biztos olimpiai selejtezős magyarok pedig az oroszokkal, a címvédő, olimpiai bajnok franciákkal, valamint a spanyolokkal vannak azonos csoportban.

Eredmény – felkészülési mérkőzés
Németország – Magyarország 21-22 (11-13)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik