Sport

Olimpia selejtezőtorna lesz Budapesten

A Magyar Jégkorong Szövetség fennállásának 85. születésnapját ünnepelné meg méltóképpen.

Az MJSZ közleménye szerint a szövetség úgy határozott, hogy Budapestre hozza a 2014-es szocsi téli olimpia egyik selejtezőjének küzdelmeit. 2012. november 8. és 11. között kerülne sor az összecsapásokra, az ellenfelek kiléte azonban még ismeretlen, a jövő évi világranglista alapján sorsolják majd ki a riválisokat – a várakozások szerint mindegyikük alacsonyabban rangsorolt lesz a magyaroknál. A mérkőzéseknek a Papp László Budapest Sportaréna ad majd otthont.

A jövőre 85 éves MJSZ-t 1927. január 24-én alapították a Városligeti Műjégpályán, a szervezet pedig még abban az évben csatlakozott a nemzetközi szövetséghez (IIHF).

2010-ben hazánk már rendezett egy minitornát a vancouveri téli játékok előtt, akkor a mieink Horvátországot, Litvániát és Szerbiát is legyőzve jutottak tovább a selejtező következő szakaszába. Ott a végül Kanadába kijutó Lettország mellett Ukrajna és Olaszország is jobbnak bizonyult a magyar fiúknál, akik mindössze egy pontot szereztek.

A magyar jégkorong-válogatott eddig két téli olimpián vett részt, 1936-ban Németországban, 1964-ben Ausztriában léptek jégre honfitársaink.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik