Sport

Negyven év története

Válogatott hokisok, valamint a szakosztály vezetői dedikálták a fehérvári jégkorongot bemutató kiadványt, a hőskortól napjainkig.

Délután három óra előtt már gyülekeztek a szurkolók a belvárosi Hiemer-házban található ajándékbolt előtt, majd érkeztek a Sapa Fehérvár AV19 jégkorongozói, a csapatkapitány, Tokaji Viktor, Sofron István és Palkovics Krisztián, akik aláírásukkal látták el a frissen megjelent „Egy álomból csapat lett!” című könyvet. Egy óra elteltével érkezett a szerző, Török László, a szakosztály igazgatója, Ocskay Gábor, valamint az akadémia sportigazgatója, Fekti István. A könyv annyira jól fogyott, hogy utóbbi elszaladt egy újabb adagért. Több mint százan fordultak meg az üzletben, nem pusztán a könyv, hanem a Sapa Fehérvár AV19 együttesének 2001-es csapatképe – ajándék a szurkolóknak – is sikert aratott.

– A könyv negyven évet dolgoz fel, ugyanis 1971-ben kezdte meg működését a Budapesti Volán jégkorong szakosztálya. Akkoriban sorra szűntek meg a fővárosi hoki klubok, nagy szó volt, hogy mi megalakultunk. Hat évvel később, 1977 novemberében adták át a fehérvári jégpályát, a csapat akkor költözött a koronázó városba – én is akkor települtem ide a családommal – 1981 tavaszán pedig bajnoki címet nyert. Ez volt a hőskor, akkoriban kevesen gondolták, hogy három évtizeddel később egy nagyon komoly, nyugat-európai bajnokságban vitézkedünk – jegyezte meg idősb Ocskay Gábor.

A szerző, Török László elmondta, fontos volt, hogy az ünnepek előtt elkészüljön a kiadvány, ami a szakosztály gondozásában jelent meg. „Két, intenzív hónapot töltöttem az interjúk felvételével, az anyagok rendszerezésével és az írással, valamint további egyet a javításokkal. Ocskay Gábor kérte, hogy december közepére legyen kiadható állapotban, ugyanis sok szurkoló jelezte, ismerősének, családtagjának ezt szánja a karácsonyfa alá.”

Amikor az ismert riportert arról kérdeztem, mely fejezetet érzi leginkább a sajátjának, azt mondta, három ilyen is van. Az első néhány évet, azaz a hőskort feldolgozó részt, az idősb Ocskay Gáborról szóló oldalakat, valamint a 2009. márciusában, tragikus hirtelenséggel elhunyt legendához, ifj. Ocskay Gáborhoz kapcsolódó fejezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik