Sport

A franciák döntősök a kézi-vb-n

Iván Imre Krisztián

2011. 12. 16. 22:22

A brazíliai női kézilabda-világbajnokság elődöntőjében a francia válogatott öt góllal verte a dánokat.

A negyeddöntőben a címvédő oroszokat búcsúztató francia együttes a döntőbe jutásért zajló mérkőzés elején nem volt túlságosan hatékony a kapu előtt, a dán válogatott pedig jól védekezett, és az első félidő felénél vezettek is három góllal.

Ráadásul a franciák egyik legjobbja, Allison Pineau ekkor már nem volt a pályán, hiszen már a találkozó elején megsérült. Csapattársai azonban összekapták magukat nélküle is, sikerült egyenlíteniük, majd az első félidőt már kétgólos előnnyel zárták (14-12).

A francia együttes a második félidő elején nyújtott lendületes játékával tovább növelte előnyét, a dánok azonban ismét szorossá tudták tenni a meccset. Az északiak azonban két gólnál közelebb nem jutottak ellenfelükhöz, volt, hogy emberelőnyben sem tudtak gólt lőni Amandine Leynaud kapusnak.

A végén hiába kockáztattak a dánok, Franciaország ötgólosra növelte az előnyét, és 28-23-as sikerének köszönhetően bejutott a fináléba, ahol a norvég vagy a spanyol válogatott lesz az ellenfele.

Az ötödik helyért a horvátokat nagy csatában legyőző, házigazda brazilok mérkőznek majd meg az Angolát két vállra fektető oroszokkal.

Eredmények – kézilabda-vb

Elődöntő:

Franciaország-Dánia 28-23 (14-12)

Az 5-8. helyért:

Oroszország-Angola 41-31 (17-18)
Brazília-Horvátország 32-31 (14-15)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.