Sport

Promóciós filmet forgattak

Horog László
Horog László

2011. 12. 12. 19:38

Film készült a női kosárlabda-válogatottról a magyar szövetség számára, amely vasárnap prezentációt tart a 2015-ös Európa-bajnokság helyszínének kijelölése előtt.

A szövetség (MKOSZ) tájékoztatása szerint a mintegy ötperces imázsfilm a magyar világtalálmányok mellett bemutatja a leendő Eb-helyszíneket, továbbá a tervezett szálláshelyeket – köztük a hétfői forgatásnak otthont adott budapesti Continental Hotel Zarát. A nemzeti csapat részéről jelen voltak soproni, pécsi és győri játékosok egyaránt, a filmben pedig köszöntőt mond Schmitt Pál köztársasági elnök és Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.
A 2015-ös magyar Eb-pályázat egyetlen vetélytársa Fehéroroszország lesz, s a Münchenbe utazó küldöttségben ott lesz Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportért felelős államtitkára, Szijjártó Péter miniszterelnöki szóvivő, Szalay Ferenc jelenlegi és Berényi János előző MKOSZ-elnök is.
Magyarország korábban négyszer (1950, 1964, 1983, 1997) rendezett női kontinenstornát, ezek közül az elsőn ezüstérmes lett a válogatott.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Hajléktalanok mutatták meg féltett vagyonukat

Budapest, 2017. április 17.
Kulka János színművész egy jelenetben Ujj Mészáros Károly rendező X. című skandináv típusú krimije forgatásán Budapesten 2017. április 13-án. A Magyar Nemzeti Filmalap 489 millió forinttal támogatja a thrillert, amely várhatóan 2018 első felében kerül majd a mozikba.
MTI Fotó: Kallos Bea
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.