Sport

Otthon kapott ki a Volán

Az osztrák Villach megszakította a Sapa Fehérvár győzelmi sorozatát az osztrák jégkorongligában.

Sorozatban elért négy győzelem után hazai pályán fogadta a Sapa Fehérvár AV19 együttese a Villach alakulatát az EBEL alapszakaszában.

Nem kezdődött jól a magyar csapat számára a mérkőzés, az első harmadban már kétgólos volt a hátrány. Először Kaspitz talált be a Volán kapujába, majd Unterluggauer távoli próbálkozásával szemben volt tehetetlen Adam Munro.

A második harmad elején Pewal gólja után már hárommal mentek az osztrákok, a Fehérvár azonban visszahozta a reményt, miután Ladányi emberelőnyös találata után Pratt egy gólra csökkentette a különbséget.

A játékrészben azonban a vendégek is kihasználtak egy fórt, a Villach 4-2-re vezetett a záró harmad előtt.

A folytatásban a Volán nem tudott közelebb zárkózni, Craig pedig kihasználta, hogy leküldtek a jégről egy fehérvárit (2-5). Sikorcin kései gólja már csak a szépítésre volt elég, a Fehérvár 5-3-as vereséget szenvedett.

Eredmény – EBEL

Sapa Fehérvár AV19 – Villach (osztrák) 3-5 (0-2, 2-2, 1-1)

A magyar csapat gólszerzői: Ladányi (27.), Pratt (27.), Sikorcin (58.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik