Az idejét sem tudjuk, mikor állt magyar úszó dobogón 100 méteres gyorsúszásban, bármilyen világversenyen. Hogy miért, arra mindjárt visszakanyarodunk, de előbb egy kis múltidézés.
2007, Debrecen, rövidpályás Eb.
2008, Peking, olimpia.
2009, Róma, világbajnokság.
2010, Budapest, Európa-bajnokság.
„Krisz már megint?! Neeee, ezt nem mondjátok komolyan!”
A Margitszigeten már mindenki kész volt a magyar csapat öltözőjében. Takács Krisztián pályafutása során negyedszer végzett holtversenyben az elődöntő nyolcadik-kilencedik helyén. Azaz pont ott, ahol „jön a vágás” – a nyolcadik még finalista, a kilencedik már nem. Azonos időnél a nap végén gyülekezés a medencénél, szétúszásra.
Krisztián mind a négyszer veszített.
A legfájdalmasabb tán a pekingi volt: olimpiai fináléról lemaradni így – borzasztó. (Megjegyzem: ezzel a kétmilliós állami prémium is ugrott, ami a nyolcadikoknak automatikusan járt.) És utána még jött kettő.
Brutális életszituáció. Létezik ennél lélekölőbb, sőt, gyilkosabb megtapasztalás?
Nézzünk fel erre a fiatalemberre (bár nem egyszerű, elvégre maga is azt mondja, ennyi jött össze a Teremtő részéről, ezzel a magassággal kell érvényesülnie). Túltette magát mindezen. Nekiveselkedett újra, mert legbelül tudta, többre hivatott.
Holott a sprinterek helyzete nem egyszerű mifelénk. A honi úszókultúra alapja a vegyesúszás, azaz az edzők a technikás és a terheket legjobban bíró emberkékkel foglalkoznak előszeretettel. A sprinterek nevelésének, fejlesztésének nincs igazi iskolája. Régen volt (Halmay, Csik…), ma nincs.
Ráadásul a villámemberek nem igazán kompatibilisek a súlyos távokat úszó klasszisokkal, akiknek kőkemény terhelés kell a felkészülés időszakában, hogy 200 és 400 vegyeseket, 200 pillangókat, 200 melleket ússzanak megfelelő szinten. Ők két órákat töltenek a vízben, egy sprinternek a másfél is sok. Viszont egy többhetes edzőtábor brutális terhelést hozó napjaiban szörnyen negatív impulzusokat jelenthet a többi úszónak, ha valaki jóval korábban befejezi az edzést. Még akkor is így van ez, ha nem vigyorog a képükbe azzal, hogy szasztok, én mentem, jó szenvedést…
Úgyhogy nem csak emiatt, de emiatt is a sprinterek ritka vendégei a meleg égövi edzőtáboroknak, arra viszont nincs keret, hogy mondjuk elküldjék Takácsot a franciákhoz rajtot és fordulót gyakorolni.
Eddig ugyanis ezen múlott az áttörése. A dunaújvárosi uszoda kőkorszaki rajtkövéről egyszerűen nem lehet megtanulni rajtolni. Nem a reakcióidő számít itt, hanem hogy milyen ívben indul neki a test, és hol éri el a vizet. Krisz az utóbbi években rendszeresen fél testhossz hátránnyal indult rögtön. Aztán ott vannak még a fordulók, azok sem mentek annyira…
Hanem az idén lett Omega-rajtkő, és valahogy összeálltak a fordulók is. Az eredmény? Sanghajban már nem a nyolcadik-kilencedik, hanem a negyedik-ötödik helyen volt holtversenyben Luca Dottóval. Ez a jobbik eset: sorsolják a pályákat. Dottóé lett a hatos, Krisz kiment a kettesre. Ha fordítva van, még inkább benne van a fősodorban, rajta azon a hullámon, ami a medence közepén dagad… Dotto ezüstérmes lett ott, Krisz „csak” ötödik. Most már harmadikként zárt. Életében először lett érmes. Egyre följebb és följebb zárkózik a legjobbakhoz.
Azt minden szakember elismeri: az úszógyorsasága az elitbe sorolja. Most, hogy végre a dresszkorszaknak, ismét a cingár sprintereké a világ, nem véletlen, hogy az izmait feldagasztó Alain Bernard kikopóban van, Cesar Cielo is fogyni próbál, míg a slank ausztrálok, Magnussen és Sullivan egyre jobbak. A sprint most „visszaidomult” Takács Krisz alkatához, ő pedig pontosan tudja, hogy még dolgoznia kell kicsit lábra, hogy amikor elrúgja magát a faltól…
Mindegy, maradjunk annyiban: Londonban is figyeljék őt – de nagyon.
P. S.: Cseh Laci megint hozta a triplát, mint 2005-ben és 2007-ben. Eszméletlen volt, ahogy hazavágta a mezőnyt 200 pillangón. Érződött, hogy szétrobban az erőtől, és hogy az utolsó ötvenen simán le fogja hajrázni az összes pillangó-specialistát, Szkvorcovtól Korzeniowskiig. Úgy is lett. Utána közölte, meglelte a combfáradás ellenszerét: eggyel nagyobb gatyát vett fel, így egyáltalán nem érezte, hogy kimegy az erő a lábából. „Laci” – mondtam neki –, végül is egy világklasszis úszó esetében teljesen jogos, hogy a harmadik nap találja el a saját méretét.” „Jól van na – válaszolta vigyorogva –, annyit cserélgetjük, az ember néha elveszti a fonalat.”
Ja, és még hozzátette, hogy vasárnap beleáll a 200 gyorsba, mert most nagyon fel van pörögve. El fog kerekedni néhány szem, úgy érzem.
